Hirdetés

Kezdődik a bábos évad Vásárhelyen

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a 2015/2016-os évadot szeptember 22-én, kedden este 7 órától a 12 év fölöttieknek ajánlott Momo című előadásával kezdi a színház stúdiótermében – adta hírül a teátrum.

Antal Erika

2015. szeptember 18., 16:272015. szeptember 18., 16:27

A Michael Ende Momo című meseregénye alapján készült, színházi és bábos elemeket ötvöző előadást a Blattner-díjas Rumi László rendezte; a tervező Balla Gábor, a zeneszerző pedig Ágoston Béla volt.

„Momo, az istenien bölcs és gyermekien ártatlan lány szembeszegül az időrabló szürke urakkal, hogy megmentse barátait, egy kisváros vidám és esendő lakóit. Vajon sikerül-e visszaszereznie a baráti bizalmat, az önfeledt játék örömét, a szívvel mérhető időt?” – olvasható az előadás ajánlójában.

Az Ariel egyébként részt vesz Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, ahol László Zsuzsa Cigányhold című előadásával mutatkozik be a társulat. A kortárs cigány költők műveiből készült produkcióval a színész saját korlátait feszegeti, ugyanakkor a nézőket is bevonja a játékba, nekik szegezi a kérdéseit, arra próbálja rávenni őket, éljék bele magukat mások életébe is. Az Ozvald Enikő rendezte előadás szeptember 25-én lesz látható Gyergyószentmiklóson. A gyergyószentmiklósi fesztiválon a szintén felnőtteknek szóló Pentheszileia-program című produkciót is előadja a társulat, majd az előadást Marosvásárhelyen is műsorra tűzik.

Szeptember végére, október elejére tervezik a legújabb bemutatót az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, amikor a gyereknézők a Kortyondi király című mesejátékot láthatják Rumi László rendezésében. A Kortyondi király október közepére meghívást kapott a kolozsvári Nemzetközi Puck Bábfesztiválra, a Momo pedig október 8-án részt vesz a nagyváradi Fux Feszten.

Október közepén újabb előadás próbáit kezdik el a bábszínészek: A brémai muzsikusok című gyerekelőadást Vidovszky György rendezésében viszik színpadra. A rendező neve nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ugyanis ő rendezte a Tompa Miklós Társulat A Pál utcai fiúk című produkcióját is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés