2010. március 10., 10:242010. március 10., 10:24
Ebben a lapszámban Szilágysági magyarok a harmadik ezred fordulóján címmel indul életpálya-interjúsorozat, első részében Kui János tanár és lapszerkesztő vall életéről. A februári számban az újraalakulása 15. évfordulóját nemrég ünneplő Romániai Magyar Dalosszövetség jubileuma alkalmából született írások alkotják a lap törzsanyagát. Ezen belül egyebek mellett a romániai magyar dalos mozgalomban kifejtett munkájáért kitüntetett Rózsa Imre, Gyergyai Barna, Kiss Katalin, Csíky Csaba, Fekete Miklós és Bazsó Dombi Ferenc laudációja olvasható. De a lapszám beszámol az egri Dsida Jenő Baráti Kör elmúlt évi munkájáról, Horváth József karmester, Hadnagy Gabriella marosvásárhelyi festőművész pályájáról is hírt ad, akárcsak a Mátyás király korabeli külpolitikáról és diplomáciáról, valamint a legveszélyeztetettebbek közé tartozó borosjenői Losonczi-vár magára hagyatottságáról.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.