Az erdélyi magyar színházak többsége az idei évad előadásaiból válogatta ki azt az egy produkciót, amely versenybe száll majd a szemlén. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Katonák, katonák című Zalán Tibor-drámát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Egy igenért vagy egy nemért című Nathalie Sarraute-művet, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjét, a Csíki Játékszín az Ármány és szerelem című Friedrich Schiller-klasszikust adja elő. A temesvári Csiky Gergely Állami Színház a névadó művével, az Ingyenélőkkel, a nagyváradi Szigligeti Ede társulat Nell Dunn Gőzben című drámájával, a házigazda Figura társulat pedig a Rókajátékkal szerepel a fesztiválon. A szatmárnémeti Harag György Társulat és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az előző évadban bemutatott Márton partjelző fázik című Hamvai Kornél-drámát, illetve Tamási Áron Boldog nyárfalevelét hozza el Gyergyószentmiklósra. A magyar társulatok mellett jelen lesz a fesztiválon a nagyszebeni Radu Stanca Színház német tagozata és a Temesvári Állami Német Színház, valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház.
Versenyen kívül szerepelnek a programban a marosvásárhelyi és a kolozsvári magyar, valamint a temesvári német színihallgatók, továbbá a sepsiszentgyörgyi M Stúdió – Örkény István Tóték című drámájával és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház az Alvajáró románccal. Az előadásokon kívül számos kísérő rendezvényt is tartanak: színházi műhelyeket, felolvasóesteket és író-olvasó találkozókat. „A kollokvium a százéves Gyergyószentmiklós első jelentősebb, nagy tömegeket megmozgató eseménye” – jelentette ki Béres László, a Figura színház igazgatója, hozzátéve, hogy a műsorterv összeállításánál igyekeztek összművészeti jelleget kölcsönözni a rendezvénynek. A meghívott neves színházi személyiségek közül Visky András, Hatházi András és Kiss Csaba drámaíró, Florin Fieroiu koreográfus, David Esrig rendező és Zsehránszky István színikritikus nevét emelte ki az igazgató.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.