
2009. január 12., 22:462009. január 12., 22:46
„Két alvilági csoporttal veszik fel a harcot. A sztori először egy nukleáris hasadóanyaggal kereskedő bűnszervezet körül bonyolódik, majd egy nemzetközi szervkereskedő hálózatra csapnak le a zsaruk” – mondta el Fonyódi Tibor, a Tűzvonalban forgatókönyvírója.
A Tűzvonalban a szakmát is lenyűgözte a detektívfilmek és tévéműsorok idei moszkvai versenyén. A Pók hálójában című epizód ugyanis a legjobb televíziós produkció díját kapta áprilisban, a DetectiveFEST – Törvény és Társadalom elnevezésű nemzetközi fesztiválon. „Hitelesség és egy csipet humor. Az őrs, a figurák, a bűnügyek és az akciók is teljesen valósághűek. A rendezők, Soós Péter és Pajer Róbert munkáját szakértők segítik, hogy minden apró részlet a helyén legyen” – fejtette meg a sorozat sikerének titkát Hábermann Jenő, a Tűzvonalban producere. A fordulatos történetben ismét kiváló színészek bukkannak fel. A törzsgárda, Bajomi Nagy György, Cserna Antal, Hábermann Livia, Hollósi Frigyes, Jordán Tamás, Juhász Réka, Kéri Kitty, Schmied Zoltán, Stohl András, Varju Kálmán mellett Pindroch Csaba, Barbinek Péter, Lux Ádám, Orosz Helga, Rázga Miklós és Ujlaki Dénes is szerepet kapott az új sorozatban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.