
A Sirály című előadás május 21-én látható Kolozsváron
Fotó: Rab Zoltán
Kolozsváron vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két sikerprodukciójával: a Csehov Sirály című művéből Keresztes Attila által rendezett előadás május 21-én, vasárnap 19 órától, míg Bartis Attila A nyugalom című művéből Radu Afrim által rendezett produkció május 22-én, hétfőn 19 órától lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadának stúdióterében.
2017. május 15., 13:542017. május 15., 13:54
Csehov Sirály című színjátékát tavaly novemberben mutatták be, rendezője, Keresztes Attila jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetője, a kolozsvári közönség által is ismert művész. A kincses városban diplomázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti szakán, 1996-tól több mint egy évtizedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, 2002-től a színház művészeti aligazgatója volt.
A fesztiválokon és korábbi vendégjátékokon sikerrel bemutatott előadásról Stuber Andrea így ír kritikájában:
Bartis Attila A nyugalom című művéből Radu Afrim által rendezett produkciót május 22-én mutatják be a kincses városban
Fotó: Radu Afrim
Bartis Attila A nyugalom című regényének adaptációját Radu Afrim rendezésében mutatta be a vásárhelyi társulat 2015 márciusában. A számos fesztiválra beválogatott előadás alkotói tizenkilenc díjjal büszkélkedhetnek. Ezek közül kiemelkedő
A produkció legutóbb Budapesten, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szerepelt nagy sikerrel.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!