Hirdetés

Két kortárs festőművésznek, Herman Leventének és Bodoni Zsoltnak nyílik tárlata a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban

•  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Két kortárs erdélyi festőművésznek, Herman Leventének és Bodoni Zsoltnak nyílik tárlata november 3-án a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), a kettős kiállítás 2024. január 13-ig tart nyitva.

Krónika

2023. október 31., 15:572023. október 31., 15:57

Amint az EMŰK közleményében szerepel, a középnemzedékhez tartozó kortárs alkotók fele nyitva két festőművész, Herman Levente és Bodoni Zsolt mutatkozik be egyéni tárlattal a sepsiszentgyörgyi közönségnek. A kiállítóművészek szerepeltek a 2021-ben megrendezett Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemlén. November 3-án 18 órakor az EMŰK földszinti kiállítóterében Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője nyitja meg Herman Levente többnyire nagyméretű olajfestményekből álló kiállítását, majd ezt követően, 18 óra 30 perctől a harmadik emeleti kiállítótérben Zuh Deodáth filozófiatörténész, a kiállítás kurátora méltatja Bodoni Zsolt különleges fényhatások alkalmazásával megvalósult festészeti tárlatát. Az esemény házigazdája Bordás Beáta, az EMŰK vezetője.

Herman Levente: Tűz •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ Galéria

Herman Levente: Tűz

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Herman Levente (sz. 1976) munkásságának egyik fő kérdése az otthonkeresés. Művein többnyire az erdélyi gyerek- és fiatalkor nosztalgikus helyszínei, valamint a beton falakkal határolt és azok között zajló nagyvárosi (magán)élet velejárói jelennek meg.

Hirdetés

Figuratív, általában nagyméretű festményein – amelyek lehetővé teszik a befogadó belépését a festmények világába – a valóság realista ábrázolása keveredik szürreális, sejtelmes vagy épp játékos elemekkel. A művész a látható elemek révén idézi fel kiüresedett mindennapjaink, magánéletünk valóságát.

Herman Levente: Utolsó vacsora •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ Galéria

Herman Levente: Utolsó vacsora

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

A marosvásárhelyi születésű festő és grafikus a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika tanszékén folytatta tanulmányait. 2001–2004 között részt vett a Regionális Tehetségkutató Programban, amelynek keretében tanársegéd volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2008–2012 között vizuális nevelést oktatott a budapesti International Business School Business Management with Arts (Művészeti üzleti menedzsment) szakán. 1997 óta kiállító művész, a 2000-es évek elejétől rendez egyéni tárlatokat. Alapító tagja az Élesdi Művésztelepnek. Tagja a MAMŰ Társaságnak. 2007 óta a budapesti Várfok Galéria művészköréhez tartozik,

számos magyarországi és külföldi csoportos tárlaton, illetve művészeti vásáron vett részt a galéria képviseltjeként. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria,

az athéni Frissiras Museum és a 21c Museum (Louisville, USA) gyűjteményében, illetve amerikai egyesült államokbeli (Miami, New York), kínai, angliai, olaszországi, németországi, magyarországi és romániai magángyűjteményekben.

Herman Levente: Erdő •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ Galéria

Herman Levente: Erdő

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Bodoni Zsolt (sz. 1975) képei a művészet egyetemes történetének és saját munkáinak kulcselemeit ismétlik és keverik. Mindezt olyan módon, mint amikor a kollázstechnika két elem egymás mellé helyezésével, de ezek felett hoz létre egy szabad szemmel nem látható újdonságot.

Az alkotó mindezt hibrid képalkotó technika révén nyomatékosítja: ugyanabban a képkivágásban, a különböző fényhatások révén a festett felületen két egymásra következő kompozíció bontakozik ki.

Bodoni Zsolt a Bihar megyei Élesden született, középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte, majd ő is a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett grafikusi diplomát. A kötöttségek kreatív használata és ezek esetleges átalakítása, illetve az egzaktabb képalkotói műfajokból a kísérletezés útján való kilépés lehetőségei fiatal alkotó kora óta érdekelték.

Az idén 27 éves Élesdi Művésztelep egyik alapító tagja, főszervezője és állandó szereplője. Egyéni tárlatai voltak láthatóak Milánóban, Londonban, New Yorkban, Buffaloban, Los Angelesben és Dubaiban.

Bodoni Zsolt: Forest •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ Galéria

Bodoni Zsolt: Forest

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

Mindkét tárlat anyagát háromnyelvű katalógus kíséri Vida Gábor, illetve Zuh Deodáth előszavával, a már megszokott igényes kivitelezésben.

Herman Levente és Bodoni Zsolt kiállításai 2024. január 13.-ig látogathatóak az Erdélyi Művészeti Központ nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 16 óra között. Mindkét tárlatra, illetve az EMŰK összes programjára ingyenes a belépés.

Bodoni Zsolt: Kiss •  Fotó: Erdélyi Művészeti Központ Galéria

Bodoni Zsolt: Kiss

Fotó: Erdélyi Művészeti Központ

korábban írtuk

Képzőművészeti tárlat nyílik Kolozsváron az Erdélyi Művészeti Központban őrzött Kántor Lajos-hagyatékból
Képzőművészeti tárlat nyílik Kolozsváron az Erdélyi Művészeti Központban őrzött Kántor Lajos-hagyatékból

In memoriam KÁNTOR Lajos címmel nyílik képzőművészeti kiállítás az augusztus 13. és 20. között szervezendő, 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében.

korábban írtuk

Benczédi Ilona külföldön élő erdélyi szobrászszobrászművész műveiből nyílik tárlat az Erdélyi Művészeti Központban
Benczédi Ilona külföldön élő erdélyi szobrászszobrászművész műveiből nyílik tárlat az Erdélyi Művészeti Központban

Benczédi Ilona külföldön élő erdélyi szobrászszobrászművész alkotásaiból nyílik tárlat május 19-én, pénteken 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés