
Régi ismeretség fűzi a marosvásárhelyi Spectrum Színház vezetőit a budapesti Nemzeti Színház igazgatójához, Vidnyánszky Attilához. Ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak az eredménye, hogy egyre gyakrabban láthat a vásárhelyi közönség nemzetis előadásokat: hétvégén például kettőt.
2017. január 25., 15:212017. január 25., 15:21
Marosvásárhelyen vendégszerepel a hétvégén a budapesti Nemzeti Színház: a teátrum két produkcióval érkezik a Spectrum Színházhoz. „Már akkor felvettük a kapcsolatot Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti igazgatójával, amikor a beregszászi színház művészeti vezetője volt: akkor a Három nővér című előadást szerettük volna látni Vásárhelyen. Akkor nem sikerült, tavaly azonban igen, két előadást láthatott a vásárhelyi közönség, egyik a budapesti Nemzeti Színház produkciója volt, a másikat a beregszászi színház társulata adta elő Vidnyánszky Attila rendezésében. Most újabb két előadással lesznek a vendégeink” – mondta el Török Viola, a Spectrum Színház művészeti vezetője.
Hozzátette, a budapesti Nemzetiben két típusú előadást állítanak színpadra: a nagyszínpadi produkciók nyilván nem a Spectrum Színház kicsi terébe valók, de számos kis kamaraelőadás születik a budapesti színházban, amelyek „nagyságban” és stílusban is illenek a Spectrum Színházhoz. „Ezekkel az előadásokkal kicsit kibővítjük a repertoárunkat. Azt a visszajelzést is kapjuk, hogy a vendégművészek szeretik a Spectrum Színház terét, ami kicsi, s pont ezért bensőséges, intim hangulatú” – mondta Török Viola.
A közönség tavaly a Fedák Sári című önálló estet láthatta a budapesti Nemzeti Színház előadásában, ezúttal is egy színésznő élete kerül terítékre. Tóth Auguszta előadásában láthatja a nagyérdemű a Hoztam valamit a hegyekből című Mezei Mária-estet január 27-én, pénteken 19 órától. Az est az 1909 és 1983 között élt színésznő alakját idézi meg, azt az érdemes és kiváló művészt, aki a 30-as évektől a magyar filmgyártás egyik csillaga is volt, a háború után többek között az Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület című filmekben játszott. „Régóta és sokszor az utamba került Mezei Mária: vagy úgy, hogy dalait énekelhettem, vagy úgy, hogy egy könyvet kaptam róla... Ismeretlenül is megszerettem. Estemmel izgalmas kalandozásra hívom, várom önöket. Fedezzük fel együtt – sok zenével, humorral és iróniával fűszerezve – e csodálatos Asszony, Ember, Művész életét” – mondja önálló estjéről Tóth Auguszta.
Január 28-án, szombaton 19 órától a Fodrásznőt láthatja a Spectrum színpadán a nagyérdemű. A Szergej Medvegyev által írt dráma már a századik előadást is megérte. A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg. Az előadás minden korosztályt képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni. Az előadás rendezője a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a „Kiszlorod” (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov. A szakmai zsűri döntése alapján a Fodrásznő nyerte 2010-ben a X. POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!