Hirdetés

Két előadással vendégszerepel Kolozsváron ezen a héten a Vígszínház

Eszenyi Enikő És Stohl András a Molnár Ferenc darabjából készült, A testőr című előadásban, amelyet pénteken Kolozsváron láthat a nagyérdemű •  Fotó: Almási J. Csaba/Vígszínház

Eszenyi Enikő És Stohl András a Molnár Ferenc darabjából készült, A testőr című előadásban, amelyet pénteken Kolozsváron láthat a nagyérdemű

Fotó: Almási J. Csaba/Vígszínház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Vígszínház közötti hagyományos éves előadáscsere keretében ezen a héten újra a kincses városban vendégszerepel a budapesti társulat.

Krónika

2019. június 12., 13:492019. június 12., 13:49

2019. június 12., 13:492019. június 12., 13:49

Az Eszenyi Enikő által vezetett intézmény ezúttal két előadását mutatja be pénteken: 16.30-tól a stúdióteremben a Pentheszileia Program látható Kincses Réka rendezésében, 19 órától pedig Molnár Ferenc vígjátéka, a Valló Péter rendezte A testőr című előadás tekinthető meg a nagyszínpadon.

A Pentheszileia Program rendezője Kincses Réka marosvásárhelyi származású, Németországban élő filmrendező, író, drámaíró. 2006-ban bemutatott Balkán Bajnok című filmje a 38. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó díját hozta el. A Pentheszileia Programnak ez az első magyarországi bemutatója, a drámát Kincses Réka írta, az előadást ő rendezte.

Hirdetés

Generációkon átívelő családtörténet egy különleges tehetségű női szerző szemszögén keresztül nyers szexualitással és szókimondással.

Pentheszileia a görög drámahősnő nevét viseli ugyan, de mai, modern, csupa ideg fiatal teremtés, aki menekülne a sorsa elől, amit a múltjából olvas ki, és menekülne édesanyjával való szoros, ellentmondásos kapcsolatából is. De a szexuális kalandok, abortuszok és egy kétségbeesett terápia útkeresései után vajon képes lesz-e megtalálni lelki megnyugvását? Pentheszileiát a Vígszínház fiatal tehetsége, Szilágyi Csenge játssza.

Molnár Ferenc A testőr című bravúros társalgási és félreértés-vígjátékának 1910-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója, a főszerepekben olyan kiválóságokkal, mint Varsányi Irén, Csortos Gyula és Szerémy Zoltán. Molnár Ferenc ekkor már nem ismeretlen pályakezdő, de kétségtelen, hogy A testőr sikere nagyban hozzájárult későbbi páratlan karrierjéhez. S ez nem is csoda, mert

ebben a darabban Molnár minden olyan erényét megcsillantja, amiért igazán szeretjük: frappáns cselekményszövés, pompás dialógusok, remek karakterek, összehasonlíthatatlan humor és emberismeret.

A testőr mindezek fölött ízig-vérig „színházi darab” – minden mondatából Molnár színház iránti rajongása sugárzik. A testőr sziporkázó komédia a legsikeresebb magyar drámaírótól. A Valló Péter által rendezett színpadi változat főbb szerepeiben Kern András, Eszenyi Enikő és Stohl András látható, akik most először játszanak együtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés