2007. április 13., 00:002007. április 13., 00:00
Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója elmondta, a Munkácsy-kiállítással párhuzamosan – de külön belépőjeggyel – megtekinthető majd az intézmény hat állandó tárlatából négy. A Vidékünk állatvilága című ideiglenesen szünetel, egy másikat pedig kölcsönadtak Székelyudvarhelyre – ám a többi négy látogatható. A Székelyudvarhelyre kölcsönadott tárlat 14–19. századi fegyvereket mutat be, ezek között vannak hadászati, vadászati eszközök, díszfegyverek, továbbá ütő-, szúró-, vágó-, védő- és lőfegyverek is. Mindkét tárlat a Munkácsy-kiállítás után, várhatóan augusztus elején lesz újra látogatható a Csíki Székely Múzeumban.
A Hagyományos Népi Mesterségek Csíkban című néprajzi kiállítás 2005 nyarán nyílt, nyolc teremben, több mint 400 négyzetmétert foglal el. A tárlat többek között a 19. század folyamán és a 20. század elején folytatott hagyományos csíki mesterségeket mutatja be, így a kerámiakészítést, vasművességet, szövést, fonást vagy famegmunkálást. Ezenkívül megtekinthető majd a Csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely című kiállítás, amely a ferences rend erdélyi működésének egyik legvirágzóbb helyszínét és korszakát ismerteti, illetve a Kájoni János által alapított csíksomlyói nyomda három évszázados tevékenységét szemlélteti. „Papírrestauráló részlegünk az ország élvonalába tartozik” – hangsúlyozza Gyarmati Zsolt a Megmentett szakrális kincseink című restaurálási kiállítás kapcsán. A tárlat jórészt könyveket, kódexeket, okleveleket és nyomdatörténeti eszközöket mutat be. Aki május 5–július 15. között Csíkszeredába utazik megtekinteni az egyedülálló Munkácsy-tárlatot, ellátogathat Zsögödre is, ahol április végén nyit a felújított Nagy Imre Képtár, új időszaki kiállítással.
Márton Róbert
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.