
Kertész Mihály A tolonc című, egy évszázada bemutatott filmjének restaurált, élőzenével kísért változatát vetítik a 14. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében Kolozsváron – jelentették be a május 29-e és június 7-e között szervezendő seregszemle szervezői.
2015. március 15., 19:402015. március 15., 19:40
A különleges vetítést a Kolozsvári Magyar Operában tartják, az alkotást az intézmény zenekara kíséri élőzenével. Kertész Mihály (1886–1962) magyar származású filmes, akit a Casablanca – minden idők egyik legnépszerűbb filmje tett világhírűvé – körülbelül ötven alkotást készített azelőtt, hogy Amerikába emigrált volna. Ezen alkotások közül kevés maradt fenn, A tolonc egyetlen kópiáját a New York-i Magyar Ház pincéjében találták meg, majd Budapesten restaurálták.
A némafilm, amelyet a korabeli lapok a „legelső jó magyar filmnek” neveztek, Tóth Ede 1876-os népszínműve alapján készült. A forgatás javarészt Kolozsváron, Janovics Jenő stúdiójában zajlott, de Torockón, a Tordai-hasadéknál és az Aranyos partján is készültek felvételek. A bécsi bemutatóra 1915 februárjában, a kolozsvárira – a Színkör-mozgóban – 1915. március 20-án került sor.
A főszerepekben Jászai Mari – akiről ez az egy mozgókép maradt fenn – és Várkonyi Mihály – aki később Victor Varconi néven Hollywoodban híressé vált – látható. „A tolonc film, ha minden tekintetben még nem is éri el a külföldi filmek magas fokát, a Sárga csikó mozidarabunkkal szemben úgy rendezésben, mint kivitelben és a szereplők játékában is erős haladást jelent. Különösen a szabad ég alatti helyek kiválasztásában bizonyult Kertész Mihály szeme elsőrendűnek. Kolozsvárnak egész sereg festői részlete elevenedik meg teljes szépségében a vásznon” – írták az alkotásról egy évszázada.
A restaurált filmhez tavaly Pacsay Attila zeneszerző írt filmzenét, amelyet most az Opera zenekara ad elő. Az előadásra a Biletmaster.ro honlapon keresztül lehet jegyet váltani.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!