2011. október 27., 09:342011. október 27., 09:34
Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere. Az elöljáró elmondta: három hónapon belül kiírják a közbeszerzési eljárást a kulturális központ kivitelezésre, ezt követően pedig a hatályos jogszabályok szerint 52 napot kell várniuk az eredményhirdetésig, s ha nem lesznek újabb óvások, már akkor elkezdik a munkálatokat.
„Minden valószínűség szerint tavasszal már elkezdődik az építés, az óvás csaknem egy évvel hátráltatott minket” – közölte a polgármester. Hozzáfűzte: a bíróság teljes egészében helyt adott az önkormányzat és a Román Építészkamara közös keresetének, így a filharmónia új székháza mellett a nyolcemeletes irodaház és a parkoló megépítését is elkezdhetik.
Mint arról beszámoltunk, a filharmónia új székházának tervezésére kiírt közbeszerzési eljárást idén márciusban a VAAL Architectura Kft., illetve a Popp és Társai alkotta társulás nyerte el, 2,4 millió lejért vállalták a terv elkészítését. A Kossuth Lajos (1989. december 21.) utca 106. szám alatti építkezés tervezési költségei 15 millió euróra rúgnak. Az építkezés várhatóan két évig tart majd, mintegy 23 millió euróba kerül. Az összeget a CEC Banktól felvett kölcsönből teremti elő az önkormányzat.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.