Hirdetés

Képek az emberfeletti vitézről

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A kézdivásárhelyi múzeumban állítják ki az Incitato művésztáborban készült munkákat Lázas munka szemtanúi lehettünk, mikor betoppantunk a bálványosfürdői Transilvania turisztikai központba, ahol a konferenciaterem műteremmé lépett elő a napokban.

Bartos Lóránt

Bartos Lóránt

2007. július 13., 00:002007. július 13., 00:00

Lovakat ábrázoló vázlatok és néhány kész munka között tevékenykednek a képzőművészek, hogy ki-ki a maga szemszögéből papírra, vászonra álmodja a témát: az egyik legrégebbi magyar népmesét, a Fehérlófiát.

A háromszéki Incitato művésztábort idén 15. alkalommal szervezte meg Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész és Tóth Ferenc mecénás. A művésztelep – amelyen 18 bel- és külföldi képzőművész vesz részt – lassan a végéhez közeledik. A grafikusok, textilművészek, festők, keramikusok és szobrászok Daragus Attila vendégszeretetét élvezik a hét végéig Bálványosfürdőn, ahol az üzletember által felajánlott vendégházakban laknak. Az eddigi évek hagyományait követve több alkalommal is terepen voltak, néhány ménest látogattak meg. Az alkotók szemlátomást sokat merítenek a terepgyakorlatok élményeiből. Csutak Levente brassói képzőművészt (képünkön) minuciózus, aprólékos kivitelezésű grafikáiról ismerjük, és a Bálványosfürdőn készülő műve sem tér el technikájában az eddigiektől: hajszálvékony tustintavonásokból körvonalazódik a legenda. Erőteljes, legendabeli paripa gyomrából kívánkozik ki az emberi embrió, a Fiú, a lóalak fölött nagy erejű vitéz. Amint a Krónikának elmondta, Fehérlófia emberfeletti erejét ragadta ki a meséből, a mesehőssel való azonosulási vágyát érzékeltetve. Dimény András brassói képzőművész éppen a kiállítás plakátját festette, amikor beszélgettünk vele. Háta mögött ott sorakoznak a kiállításra szánt festmények: rajtuk a fehér és a kék szín van túlsúlyban, a képeket csak érdekesebbé, kontrasztosabbá teszi a néhány mélyvörös ecsetvonás. Készségesen szolgált magyarázattal is: a fehér szín a tisztaságot, a szakralitást szimbolizálja. Fehér színű a képen látható ló, hiszen a régi népek ezt az állatot istenként tisztelték. A ló lábai között kék figura, a Fiú körvonalazódik: ez a szín a művész értelmezésében a földi világot jelképezi.

A táborzáró tárlatot vasárnap 12 órától tekinthetik meg az érdeklődők a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés