Hirdetés

Kegyetlen szembesülések a TIFF-en

Van úgy, hogy egy, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválhoz (TIFF) hasonló méretű seregszemlén az ember „beleválaszt”, és sikerül sorban olyan filmeket megnéznie, amelyek finoman fogalmazva is „alkalmasak a nyugalom megzavarására”.

Kőrössy Andrea

Varga László

2015. június 02., 18:282015. június 02., 18:28

A Megmaradt Alice-nek (Still Alice) ebben a sorban mondhatni a „kíméletesebb” alkotások közé tartozik, még akkor is, ha az egyik legrémisztőbb témát, a személyiség elvesztését járja körül, Julianne Moore rendkívüli alakításának köszönhetően – nem véletlenül kapott érte Oscart – húsbavágóan.

A főhősnőnél – aki egyébként egy sikeres kutató, egyetemi tanár, boldog családanya – meglepően korán, 50 éves korában diagnosztizálnak Alzheimer-kórt, onnantól pedig elkezdődik a versenyfutás az idővel: nap mint nap elvész valami. Eltűnik egy-egy apró emlék, nem ugrik be egy szó, végül pedig az ember percekig nem ismeri fel a saját lányát, és nem találja a fürdőszobát a saját lakásában.

A rémület, ahogyan a főhős idegenként bolyong a saját élete „útvesztőjében” megmosolyogtat, de legtöbbször torokszorító, miközben a néző szinte repes, hogy probléma nélkül fel tudja idézni kedves emlékeit. Főleg, hogy ebből a helyzetből már az öngyilkosság sem „vezet ki”, ha az ember képtelen megjegyezni a jó előre felvett videoüzenetben elmagyarázott lépéseket. A filmet június 7-én 18 órától vetítik legközelebb a Florin Piersic moziban.

Az emberi vér sós és édes

Joshua Oppenheimer A csend képe (The Look of Silence) című dokumentumfilmje már a zsigerekig hat. Az amerikai rendező 2012-ben, Az ölés aktusa (The Act of Killing) foglalkozott először az 1965-ös indonéziai katonai hatalomátvétel nyomán lezajlott tömegmészárlásokkal, amikor is több mint egymillió embert, az Indonéz Kommunista Párt vélt vagy valós tagjait és szimpatizánsait mészárolta le Suharto tábornok irányítása alatt a „biztonság és a rend helyreállításának parancsnoksága”.

Az akkori film a borzalmas mészárlás elkövetői közül szólaltatott meg néhányat, akik részletesen elmesélték, már-már pantomimszerűen elmutogatták, bozótvágóikkal, késeikkel hogyan vágták le a fejeket, miként ontották ki a belsőségeket. Sokan máig büszkén mesélték „hőstetteiket”, hiszen a mészárlások nyomán megszilárdult politikai hatalom azóta sem változott, így a felelősségre vonás helyett „igazolást” nyertek a „történelmi tettek”.

A mostani film, A csend képe a 2012-es alkotás folytatása. Ezúttal nem az elkövetők, hanem egy áldozat családjának szemszögéből látjuk az eseményeket. A 44 éves főszereplő éppen Az ölés aktusát nézve szembesül a tettesekkel, majd felkeresi a filmben látott embereket, és óvatos kérdésekkel arra biztatja őket, idézzék fel újra a ’65-ös eseményeket. Félelmetes az a gondosan felépített – és nyilvánvalóan a hatalom által sugallt – mentségrendszer, amivel az elkövetők elzárják magukat a saját lelkiismeretük elől.

„A kommunistáknak semmilyen vallásuk sem volt, sőt mások feleségeivel is lefeküdtek. A nép ösztönösen gyűlöli a kommunistákat. Ami történt, az politika” – sorolja a jól bemagolt frázisokat az egyik gyilkos, és a többiek is nagyon hasonlóan mondják el ugyanazt. De azt is bevallják ketten is, hogy ittak az áldozatok véréből, a babona szerint ugyanis így nem őrül bele a gyilkosságokba az elkövető, mint ahogy szerintük sokan beleőrültek. „Az emberi vér sós és édes” – meséli egyikük, nem éppen a normális emberekre jellemző tekintettel és arckifejezéssel.

A főhős egyébként optikus, így a lencséit próbálgatják a beszélgetések közben az alanyok. Ahogy egyre tisztábban látnak, ahogy kezdenek kellemetlenek lenni a kérdések, többen kitérnek előlük azzal, hogy „nem tanácsos ennyit politizálni”.

Végül a 44 éves férfi bevallja nekik, hogy testvérét is megölték, innentől pedig a beszélgetéseket nem lehet soká folytatni. Hiszen ha feldolgoznák a traumát, ha belátnák, hogy koholt vádak miatt öltek meg egymillió embert, a fennálló politikai rendszer is elvesztené erőszakon alapuló „legitimitását”. Ez azonban egyelőre nem esedékes – ez abból is látszik, hogy a dán-finn-indonéz koprodukció sok szigetországi közreműködője nem merte vállalni nevét a stáblistában. A filmet már nem vetítik a TIFF-en.

Amikor minden összejön

Persze „könnyedebb” alkotásokból sincs azért hiány a fesztiválon. A TIFF szervezői igyekeznek minden évben meghívni a programba egy–két dél-koreai filmet, amelyek általában nem okoznak csalódást, közös jellemzőjük ugyanis, hogy az akció- vagy drámajelenetek közé váratlan, első látásra oda nem illő poénokat csempésznek be, szinte arra kényszerítve a nézőt, hogy „kínjában nevessen”.

Nincs ez másként a hétfő este a Piersic moziban bemutatott Egy nehéz nap (A Hard Day) című, Kim Seong-hoon rendezte akciófilmmel sem. A történet főhőse egy nyomozó, Go Geon-soo, akinek – amint már a címből is tudni lehet – irtó nehéz napja van. A felesége bejelenti, hogy válni akar, az édesanyja meghal, ő és a munkatársai ellen korrupció gyanúja miatt vizsgálódnak, ráadásul az anyja temetésére tartva halálra gázol valakit.

A nyomozó az idegtépő helyzetben úgy dönt, hogy a holttestet anyja koporsójában rejti el, valaki azonban meglátja, és végigköveti a bizarrul humoros helyzetet. Az alkotás – más dél-koreai filmekhez hasonlóan – egyik legfőbb jellemzője (amely alapján jelentősen eltér a hasonló jellegű amerikai filmektől), hogy időnként teljesen váratlan fordulatok bekövetkeznek, amelyek nyomán a sztori a várthoz képest más mederben kezd folydogálni – egészen a következő meglepő cselekményváltozásig.

A szereplők ugyanakkor sokkal teátrálisabbak, kifejezőbbek mind beszéd, mind gesztusok szintjén, ez egy nyugati filmben már túlzásnak, röhejesnek hatna, de az egyébként is a hihetetlenség határát súroló, a tragédiát a komikummal bátran ötvöző történetben helye van. Kim Seong-hoon filmjét a TIFF keretében szombaton, június 6-án 22 órától vetítik újra a Monostor negyedi szabadtéri „moziban”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés