2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
A hangzóanyagot kísérő 50 oldalas könyvecske oktatási célokra is alkalmas, ezért hiánypótlónak tekinthető ezen a területen: a pedagógusok, szülők a népdalok, csujogatások szövegét találhatják meg benne. Bővített változatban olvasható az a mese, amely a hangzóanyagot keretbe foglalja. A négy évszak jellegzetes ünnepköreit megjelenítő történetet a lemezen Érsek Csaba meséli el a közreműködő gyerekek segítségével.
A Folker együttes változó felállásban, különböző néven 1991 óta működik Sepsiszentgyörgyön. Először Tilinkaként léptek be az erdélyi táncházas „köztudatba” mint a csángó folklór elkötelezett művelői. 1997-től Melkuhn Róbert és barátai néven működött a helyi felnőtt- és gyermektáncház állandó zenekaraként, a Folker nevet pedig 2001-ben vette fel. Az együttes első lemezét a Szent György Napokon mutatják be, szombaton délben a vásári színpadon.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.