Kávéházi románc

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Szatmárnémeti színészek előadása rendhagyó környezetben. Egy váratlan szerelem története operett-dalokkal: Lőrinc Ágnes és Nagy Csongor a szatmárnémeti Art Caféban mutatta be szerdán este legújabb zenés műsorát. A társulat tagjai már több éve rendszeresen tartanak előadásokat a kávézóban, többnyire teltház előtt. Ezúttal is nagyon sokan voltak kíváncsiak az Illúzió a szerelem című zenés produkcióra, a zsúfolt terembe pedig hét óra után néhány perccel toppant be az utolsó „vendég”. Érkezésével elkezdődött az előadás: a férfi elfoglalta helyét az egyik asztalnál, konyakot rendelt, és szomorkásan morzsolgatta cigarettáját.

Gazda Árpád

2006. december 15., 00:002006. december 15., 00:00

A hegedű csendesen belekezdett az első számba, mire nagy robajjal kivágódott a kávézó ajtaja, és beviharzott a második szereplő is. Helyet foglalt a bárpultnál, ő már meleg teát kért. Majd a közönség fele fordulva, a berobbanó zene kíséretében, egy dallal panaszolta el kiábrándultságát. Kettejük szerelmi története ekkor kezdődött, amelyet operett-dalokkal meséltek el a színészek.  
A kávéházi előadássorozat három évvel ezelőtt indult, amikor Buzek Róbert, a vállalkozás tulajdonosa felajánlotta a lehetőséget a Harag György Társulat művészeinek. „Az előadás rendezésében, összeállításában arra törekedtünk, hogy egy fordulatos emberi történetet mutassunk be, és ehhez a történethez választottunk operett-dalokat. Ugyanakkor arra is gondoltunk, hogy sokkal érdekesebb lesz a nézőknek, ha őket is bevonjuk a játékba. Ez időnként sikerült is, hiszen olyan hangulatot teremtettünk, amely lehetővé tette, hogy a közönség tagjai is az előadás szereplőivé váljanak” – tette hozzá Lőrincz Ágnes. Nagy Csongor elmondta, a kávéházi produkciókat szabadidejükben készítik elő, és így volt ez az Illúzió a szerelem esetében is. A „kávéházi színház” szerinte sokkal izgalmasabb, mint a nagyszínpadi játék, már csak azért is, mert a közönség közvetlen közelében történik minden. „Azt hiszem, hasznunkra válnak ezek az előadások, mert a kikapcsolódás mellett minden egyes előadás egy-egy jó szakmai tréninggel ér fel”. – mondta el még Nagy Csongor.
Az Art Café színpadán jövőre is több előadás van előkészületben: Lőrincz Ágnes Karády Katalin dalaiból tervez válogatást, Nagy Csongor pedig egy, a nyolcvanas évek hangulatát megidéző előadást szeretne összeállítani.

Gödri Alpár Béla

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra