
Fotó: Boda L. Gergely
Tizedik alkalommal állít ki Marosvásárhelyen a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, amely ez alkalommal a 2015-ös alkotótáboraiban született művekből rendezett be tárlatot a Bernády-házban.
2016. február 17., 20:042016. február 17., 20:04
A Lázár-kastély körüli örökösi viták miatt székhely nélkül maradt Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központnak sikerült bebizonyítania, hogy épület nélkül is képes megállni a lábán, arra a „szellemi épületre” alapozva, amit az eltelt negyven év alatt sikerült létrehoznia – hangzott el a kedd esti megnyitó alkalmából a Bernády-házban. A kiállítás korábban a csíkszeredai Vármegye Galériában volt látható.
Nagy Miklós Kund, a kiállítás házigazdája, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke nem sorolta fel mind a 32 alkotó nevét, de megemlítette Ütő Gusztávot, aki a „képzőművészeti prérin” egyike volt a lázadóknak, a kísérletezőknek, és most „visszatért egy bizonyos, újabb szemlélethez”.
Siklódy Ferencet eddig grafikusként ismerték, magyarázta a méltató, most festőként mutatkozott be. A kiállított művek közül a házigazda kiemelte Asztalos Zsolt Bibliába csomagolt című alkotását is. Ez egy installációszerű alkotás, amely a Biblia lapjaiba csomagolt mezőgazdasági eszközöket mutat be, például gereblyét, kapát, villát. Ezt úgy értékelte Nagy Miklós Kund, mint a fiatal generáció felé nyitást, vagyis folytatását annak, ami mindig is jellemezte a szárhegyi művésztelepet.
„Egy csaknem bigott katolikus környezetben valaki szerszámokat csomagolt a Biblia lapjaiba, nem csoda, hogy volt némi visszhangja, pedig ha jobban belegondol a néző, akkor nem is akkora blaszfémia, mint ahogy az első hallásra/látásra tűnik” – hívta fel a figyelmet Czimbalmos Attila, a szárhegyi művészeti központ igazgatója.
Örökös viták
Czimbalmos arra a kérdésre, hogy mikor nyitják meg a kastélyt, azt mondta, hogy az a hétezernél is több mű, ami a gyűjteményt alkotja, kompenzálja a kastély elvesztését. De hogy konkrétan kinyit-e újból a szárhegyi Lázár-kastély, arra nem lehet választ adni.
„Mi is ugyanolyan külső szemlélői vagyunk ennek a vitának, mint bárki más, az örökösök pedig évről évre többen vannak, tehát úgy tűnik, hogy belátható időn belül ez az ügy nem rendeződik” – fogalmazott Czimbalmos.
Egyben tartják a gyűjteményt
A kiállításmegnyitón jelen levő Barabás Éva festőművész, a korábbi táborok résztvevőjeként az iránt érdeklődött, hogy a művészek a saját alkotásaikat visszavásárolhatnák-e. Ő ugyanis annak idején fizetetlen szabadságot vett ki, hogy Szárhegyen alkothasson. Valamikor, talán a hetvenes évek végén született egy megállapodás arról, hogy ha a műalkotások valamilyen okból kifolyólag elkerülnek Szárhegyről, akkor a tulajdonjog visszaszáll az alkotóra.
Ez a kérdés még tisztázásra vár, a művészeti központ az összegyűlt munkákat egyelőre a célközönséghez szeretné eljuttatni. „Ez ugyanis az egyedüli ilyen jellegű gyűjtemény Romániában, amit nem hordtak szét” – hívta fel a figyelmet Ferencz Zoltán, a központ művészeti vezetője.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!