
Fotó: Boda L. Gergely
Május 16–17-én tizedik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot, amelynek keretében a múzeumi, képzőművészeti kiállításokon kívül koncertek, kézművesvásár, gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket.
2015. május 05., 19:242015. május 05., 19:24
A bábszínház történetével, a csipkekészítés módszereivel, kertészkedéssel, üvegfestéssel, restaurálással és még nagyon sok érdekességgel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a kétnapos rendezvénysorozatra.
A múzeumokba, kiállításokra, foglalkozásokra egy karkötővel lehet majd belépni, amelyet a Kultúrpalota jegypénztárában vásárolhatnak meg a felnőttek 6, a gyerekek 3 lejes áron. A karkötő mellé kedvezményes jegyet kell váltani a 17-én záruló Románia ókori és antik arany- és ezüstkincsei című kiállítás megtekintésére, illetve az állatkertbe való belépésre – mondta keddi sajtótájékoztatóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója.
A múzeum mellett a Nemzeti Színház, a Teleki Téka, a Maros Művészegyüttes, a Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Bolyai téri unitárius templom, a Keresztelő Szent János Plébániatemplom egyháztörténeti múzeuma, a Romániai Képzőművészek Szövetsége és az állatkert is bekapcsolódott a szervezésbe.
Az érdeklődés évről évre nagyobb az éjfél után 2 óráig látogatható kiállítások és szabadtéri rendezvények iránt – mondta a múzeumigazgató. A Közigazgatási Palota (egykori városháza) tornya például május 16-án, szombaton délelőtt 10-kor nyitja meg kapuit a látogatók előtt és éjjel 2-ig marad nyitva.
Tavaly sokan a késői órákra halasztották a torony felkeresését, hogy a város esti fényeiben gyönyörködhessenek. A Néprajzi és Népművészeti Múzeumban a Maros megyei vásárok és a falvak világa című kiállításon a 20. század elejétől követhető nyomon a falu és város piacainak alakulása, a két-háromnapos vásárok hangulata, az a paraszti és polgári viselet, amiben az emberek ezeket az eseményeket látogatták.
A marosvásárhelyi várban a Gyámolító gyógyír, kúráló pirula címen a marosvásárhelyi gyógyszerészet történetét ismertető kiállítást, illetve az Avarok és germánok Erdélyben című tárlatot lehet megtekinteni, a Teleki Tékában az állandó és ideiglenes kiállítások mellett az első világháborúnak szentelt felolvasómaratonra várják a látogatókat, amely a művészeti gimnázium diákjainak minikoncertjével zárul. A felolvasómaratonon a témába vágó könyvekről a szervezők gondoskodnak, de otthonról is lehet olvasmányt vinni.
A Színház téren a Pinwheels, a Kerekes Band, Marcian Petrescu és a Trenul de Noapte együttes lép fel, de koncertet ad a Tiberius vonósnégyes, a Vecker, a Dezseztán és a Viorica Pintilie Trio is.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!