2012. december 17., 07:392012. december 17., 07:39
Markó Béla költő Kántor esszéregényét, a Kossuth Kiadónál megjelent Konglomerát című kötetet méltatta. Mint kifejtette, találó a cím, hiszen az erdélyi kultúra mintegy hasonlítható ehhez kőzethez – számolt be róla a Székelyhon portál. A kőzettani meghatározás szerint ugyanis a konglomerátum (konglomerátum, magyar nevén kavicskő) üledékekből szilárdult kőzet – lehet két milliméteres átmérőjű kavics, de akár méteres átmérőjű kő is.
Két fajta konglomerátumot különböztetnek meg, az elsőnél a kavicsok túlnyomórészt egy osztályból kerülnek ki, a cementanyag tömege viszonylag kicsi. A másik fajta konglomerátumnál pedig a kavicsok többfélék, az összekötő cementanyag pedig bőséges.
„Azt hiszem nem kétséges, hogy az a konglomerát, amelyet Kántor az erdélyi szellemiség metaforájának tekint, a második csoportba tartozik” – vélte a méltató. Nemcsak az etnikai összetétel szempontjából hasonlít a kavicskőzetre az erdélyi szellemiség, hanem a nyelveken, kultúrákon belül is sokszínű konglomerátumokat képeznek – húzta alá Markó. „Kántor életművének éppen ez a titka, ez a hihetetlen képesség, hogy az irodalom, a kultúra sokféle szeretetét, és az erről szóló sokféle tudást egyetlen impozáns kőtömbbé cementálja” – emelte ki.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.