Hirdetés

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

népművész

A díjakat a magyar népművészet és népi kézművesség területén kiemelkedő munkát végző alkotóknak és közösségeknek ítélték oda

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Krónika

2026. augusztus 23., 12:342026. augusztus 23., 12:34

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által alapított elismeréseket a magyar népművészet és népi kézművesség területén kiemelkedő munkát végző alkotóknak és közösségeknek ítélték oda – közölte az MTI. Nagy Ervin kulturális államtitkár a díjátadó ünnepségen mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a Mesterségek Ünnepe fontos szerepet tölt be abban, hogy a népi kultúra és a kézművesség a fővárosban is megmutatkozzon, és közelebb hozza egymáshoz a városi és vidéki közösségeket.

Mint mondta, a kézzel készített tárgyak és a népi kézművesség a magyar kultúra „aranytartalékát” jelentik,

Hirdetés

olyan gyökereket, amelyek folytonosságának biztosítása minden kormányzat alapvető feladata kell legyen. Hozzátette: a rendezvény állandóságát és folytatását a jövőben is fontosnak tartják, hogy a népi mesterségek tudása generációról generációra továbbadódhasson.

népművész Galéria

Nagy Ervin kulturális államtitkár szerint a rendezvény állandóságát és folytatását a jövőben is fontosnak tartják

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A díjakat Kolozsvári István, a NESZ elnöke, valamint Szerényi Béla, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője és Berg Judit irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkár adta át.

Az Év Ifjú Mestere címet Juhász Ráhel Csenge pártakészítő, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagja kapta, az Év Mestere díjat pedig Szatmári Ferenc vesszőfonó és seprűkötő, a Bihari Népművészeti Egyesület tagja vehette át.

Az Év Műhelye díjat a kis létszámú tagszervezetek közül a Játék Céh Egyesület, a közepes létszámúak közül a Csillagvirág Népművészeti Egyesület kapta. A nagy létszámú tagszervezetek közül a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület részesült az elismerésben.

Aranykoszorú díjat kapott Szabó Karola szalmafonó népi iparművész, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagja.

A több évtizedes munkát elismerő díjjal a magyar népművészetért kiemelkedő tevékenységet végző alkotókat tüntetik ki. Hagyományőrző díjban Szvetics Jánosné gyöngyösnecc-készítő, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagja részesült.

A Király Zsiga-díjat Bene Ágoston Tiborné kosárfonó népi iparművész, Farkasné Jeszenszky Anita gyöngyékszer-készítő népi iparművész, Négyes Tímea szálasanyagfonó népi iparművész, Szabó Zsuzsánna nemezkészítő, valamint Torba Ildikó szűrrátét-készítő népi iparművész vehette át.

A Borbély Jolán-díj idei kitüntetettje Bukits Eszter nemezkészítő, a Vas Megye Népművészetéért Egyesület tagja lett. Az elismerést olyan 35 év alatti alkotók kaphatják, akik elkötelezettek a tárgyalkotó népművészet továbbéltetése mellett, és munkájukkal más fiatalok számára is példát mutatnak.

Az Innovációs Díjat Csuti Tibor fazekas, keramikus művész, Ferencz Rita kosárfonó és Strohmayer Ádám cizellőr kapta. A díjat a New York-i székhelyű, Magyarországon is tevékenykedő Tulipán Foundation a NESZ-szel együttműködésben alapította 2021-ben; célja a magyar népművészetből merítő, magas színvonalú kortárs alkotói tevékenység elismerése.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata elismerő oklevelét a Csobod Öröksége Egyesület kapta a magyar népművészet életben tartásáért, továbbörökítéséért és közösségformáló munkájáért.

népművész Galéria

Bálint Tibor türei bujkakészítő (középen) a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült

Fotó: facebook.com/Tibor Bálint

A Népművészet Mestere kitüntetésben Bálint Tibor türei bujkakészítő, Balogh István ongai fafaragó, Erdélyiné Horváth Gabriella népi hímző és szövő, Gregor Balázs nagykörűi szakajtókötő, Hotyek Attila erdőbényei kádármester és Terényi Gyöngy átai bőrműves, népi iparművész, szakoktató részesült. A Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést Bencsikné Brnya Eszter népi gyöngyékszer-készítő és Bukits Eszter nemezkészítő kapta.

A Csokonai Vitéz Mihály-díjat Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő és a Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör vehette át.

A 40. Mesterségek Ünnepe alkalmából a NESZ jelen lévő tagszervezeteit is elismerő oklevelekkel köszöntötték. Elismerő okleveleket adtak át az Amerikai Egyesült Államokból érkező vendégeknek is, megköszönve, hogy megmutatják kézműves, zenei és táncos hagyományaikat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés