Hirdetés

Kalota-parti tábor nemzedékről nemzedékre

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Három kontinensről érkeztek vendégek a 16. Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborba Európai falu – hirdeti egy tábla Kalotaszentkirály–Zentelke határában. A kalotaszegi településen először járó utazó akarata ellenére elmosolyodik ezen, ám a faluba érve beismeri, hogy a táblácska szövege nem hamis, hisz a falu külalakját, rendezettségét tekintve tényleg európai, de úgy, hogy európaiságában erdélyi.

2006. augusztus 07., 00:002006. augusztus 07., 00:00

A központhoz közeledve egyre sűrűsödnek a házak oldalára kiaggatott cégérek, amelyek azt hirdetik, hogy odabent vendégeket fogadnak, ugyanakkor a porták elé kirakodott asztalkák népművészeti tárgyaktól, használati eszközöktől, ruháktól, gyöngy ékszerektől és háztartási cikkektől roskadoznak.
Az árusoknak minden bizonnyal nőtt a forgalmuk az utóbbi időben, ugyanis az elmúlt héten zajlott a faluban az immár hagyományosan megrendezett népzene- és néptánctábor, amelyet életre hívója, a kolozsvári Archívum Kulturális Alapítvány idén is a hagyományokhoz hűen szervezett meg. A kalotaszegi településen július 30–augusztus 6. között 16. alkalommal megtartott táborban közel háromszázan fordultak meg, és nemcsak Erdélyből, Magyarországról érkeztek vendégek, hanem Hollandiából, Németországból, Svédországból, Lengyelországból, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is eljöttek kalotaszegi táncokat tanulni. A sátorozók közül többen is visszajáró vendégek, mint ahogy Németh Attila szervező elmondta, az is előfordult már, hogy a korábban főiskolás táncos ma a családjával, kétgyerekes apukaként érkezik Kalotaszentkirályra. Az egyhetes intenzív tánctanfolyam idén is három csoportban zajlott: két felnőtt- és egy gyerekcsoportban, kezdő és haladó szinten lehetett elsajátítani a kalotaszegi tánclépéseket, többek között György Károly, Tálas Ágnes, Kiss Zsolt, a Muszka és a Both házaspár irányításával.
„A táborra az oktatóknak tudatosan kell készülniük, mivel sok a visszatérő vendég, nem engedhetik meg maguknak, hogy ugyanazt tanítsák, mint az előző években. A haladók például már falvakra lebontva tanulják a táncokat” – nyilatkozta Németh Attila. A délelőtt, délután zajló tánctanulást a rendszerint hajnalig tartó táncházban gyakorolhatták be a sátorlakók.
A táborban a „figurák” elsajátítása mellett hangszereszene-oktatás is folyt Sinkó András vásárhelyi, illetve Kostyák Alpár kolozsvári zenetanár irányításával. A népdaloktatást Sánta Emőke vezette, aki már tíz éve rendszeresen kijár kalotaszegi dalokat tanítani. Minden évben 10–15 kalotaszegi dal kerül a repertoárba, naponta négy-öt új énekkel bővül a tananyag, ezekhez mindennap hozzáveszik a régieket. Néhány éve népdalversennyel is megkoronázzák az egyhetes énekoktatást, amelyet külön szerveznek meg gyerekek és felnőttek számára. A kalotaszegi dallamok kedvelőinek két táncházzenekar húzta egy héten át a talpalávalót, emellett egy türei és mérai fiatalokból álló hagyományőrző zenekar is erősítette a tábori muzsikát.
„A magyar folklór meghódította a világot. Japántól kezdve Amerikáig mindenhol működnek magyar tánccsoportok, s olyanok táncolnak ezekben, akiknek semmi közük nincs a magyarsághoz, egyszerűen tetszik nekik ez a mozgáskultúra” – mondta Németh Attila a Krónikának annak kapcsán, hogy a táborban számos, Erdélyből elszármazott, jelenleg külföldön élő személy megfordult, de voltak „tősgyökeres” külföldiek is. A szervezők elmondása szerint a kalotaszegi néptánctáborban „nem kell mindenkinek tánctehetségnek lennie, de ha elérjük, hogy a tanítványaink hétvégére fel mernek állni a színpadra, akkor a rendezvény már célt ért”.
A Kalota-patak szomszédságában felvert néptánctábor gálaműsorral ért véget szombat este, amelyen a résztvevők bemutatták mindazt, amit az elmúlt héten elsajátítottak, és legtöbbjük úgy búcsúzott: jövőre, július utolsó hetében újra itt leszünk!
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés