A zsűri indoklása szerint a tévedésből kilenc hónapi szabadságvesztésre ítélt lány történetét feldolgozó film „kiválóan szemlélteti, ahogyan egy közszolgálati intézmény dolgozói hatalmas jogi tévedésbe keverednek”, ugyanakkor a testület szerint az alkotás „hozzájárulhat a romániai igazságszolgáltatás minőségének javításához”.
A televíziós fesztiválon versenyző alkotások közül összesen huszonnégyet jutalmaztak, különböző kategóriákban. A legjobb tévériportnak járó elismerést a balánbányai Renate Roman és Ferencz István érdemelte ki, a Mamă, eu plec (Anyám, én megyek) című alkotással, míg a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a Kolozsvári Televízió munkatársai – Ligia Smarandache és Dan Curean – vehették át az Oameni din România (Emberek Romániából) című filmért. Kolozsvári alkotónak ítélték a legjobb forgatókönyv díját is. Viva Constanţa című filmjében Ambrus Emese a 40 éves Lakatos Tudor életét meséli el, aki a romatelep szürke világából szeretne kitörni. A roma nyelvet és történelmet oktató tanár egy szál gitárral indul a nagyvilágba, hogy Elvis Presley-imitátorként szerezzen hírnevet magának.
A Magyar Televízió szegedi stúdiójának román nyelvű műsorában bemutatott Ikrek című alkotásáért Ştefan Crâsta vehette át a legjobb portréfilmnek járó elismerést. Kovács Jánost, az MTV pécsi stúdiójának munkatársát az etnikai kisebbségekről szóló filmek kategóriájában jutalmazták. „Az alkotó egy kassai lakónegyed cigány közösségéről forgatott filmet. Úgy mutatta be ezt a súlyos szociális nehézségekkel, a társadalomból való kirekesztettséggel küzdő etnikai kisebbséget, hogy az elesettek iránti érzékenységén kívül szakmai hozzáértéséről is meggyőzött” – fogalmazott Ioan Ceauşescu, a fesztivál szervezője. A legjobb külföldi román nyelvű televíziós alkotásért járó díjat Tiberiu Boca, az MTV szegedi stúdiójának munkatársa vette át, ötvenhatos témájú alkotásáért.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.