
2011. október 19., 12:222011. október 19., 12:22
Barnes az utóbbi negyedszázadban negyedszer szerepelt a legesélyesebbek listáján, és ezúttal a The Sense of an Ending című regényével be is gyűjtötte az 50 ezer font pénzjutalommal – és természetesen azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel is – járó díjat. A 65 esztendős író 1984-ben Flaubert papagája, 1998-ban Anglia, Anglia, 2005-ben pedig Arthur and George című könyvével került fel a Man Booker Prize szűkített listájára.
Díjnyertes könyvének cselekménye gyermekkori barátok párhuzamos életútjai körül szövődik, egyikük naplószerű elbeszélésében. Az idei Booker-zsűri elnöke Stella Rimington, a brit elhárítás (MI5) egykori vezetője volt, aki annak idején angol irodalomból diplomázott az Edinburghi Egyetemen. A nyugalmazott titkosszolgálati vezető kedd esti méltatásában „a XXI. század emberiségéhez szóló, gyönyörűen megírt könyvnek\" nevezte a díjazott alkotást, olyan műnek, amely jellemzői alapján az angol irodalom klasszikusai közé tartozik”.
Stella Rimington elmondta: a zsűriben olyan mértékű egyetértés alakult ki a díj odaítéléséről, hogy a tagok „fél óra alatt jutottak egyhangú döntésre” a nyertes személyét véglegesítő keddi ülésen.
A Booker-díj idei hatos listáján Barnes mellett két elsőkönyves angol író – Stephen Kelman (Pigeon English) és A. D. Miller (Snowdrops) –, két kanadai szerző – Patrick deWitt (The Sisters Brothers) és Esi Edugyan (Half Blood Blues), valamint Carol Birch brit írónő szerepelt (Jamrach\'s Menagerie).
| Az 1968-ban alapított és először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek – neve ellenére (book: könyv) – semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A díjat azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben. A kitüntetést Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok azon szerzői kaphatják, akiknek regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű patinás befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.