Hirdetés

Jubileumi tárlat a PMMC szervezésében Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Századik kiállítását nyitotta meg kedden a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC). A retrospektív tárlatot a szervezet igazgatója, Barabás Zoltán nyitotta meg.

Nagy Orsolya

2009. augusztus 20., 10:442009. augusztus 20., 10:44

Tizenhárom ismert és elismert nagyváradi képzőművész állította ki egy-két munkáját a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti előcsarnokában, amely hagyományos helyszíne a PMMC kiállításainak. A céh nagyjából öt éve szervezi a tárlatokat. A jubileumi vernisszázson Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója szólalt fel.

„Az alkotóművész mindig egy kicsit meghal a műveiért” – mondta, miután felidézte Határ Győző Éjszaka minden megnő című regényének cselekményét, amelynek főszereplője krisztusi testhelyzetben áldozza fel magát, hogy a kihalt világ többi lakója életre kelhessen. A tárlat anyagával kapcsolatban furcsállta, hogy nincs jelen a geometrikus absztrakt, pedig, mint mondta, minden kép, festmény absztrakció.

Ezt bizonyítandó az egyik tájképre mutatott, s elmondta: hiába tűnik úgy, hogy a képen házakat látunk, valójában egy keretet és vászonra kent festéket érzékel a szemünk, s mindebből az emberi agy alkot magának felismerhető formát – hiába figuratív tehát a festmény, felismeréséhez absztrakció szükséges. Elmondta: jól látszik, hogy a kiállító művészek mindegyike saját egyéniségét jelentette meg művében, legyen az Kristófi olaja, Vassy pasztellje, vagy akár Jakobovits kerámiája.

Cs. Tóth János úgy vélte, bizonyíték ez, hogy Nagyvárad régi fénye nem szűnt meg tündökölni, és az itt születő képzőművészeti alkotások még mindig világszínvonalat képviselnek. Ám, mint hangsúlyozta, nemcsak a művek, hanem a befogadók színvonalán is sok múlik, s a váradi közönség itt is a világ élvonalába sorolhatja magát.

Tőkés László európai parlamenti képviselő azt emelte ki beszédében, hogy Nagyvárad nemcsak egy évszázaddal vagy még többel ezelőtt adott számtalan kiemelkedő személyiséget a világnak, hanem mai napig, éppen ezért elmélázhatunk a régmúlt dicsőségén, de a jelenre is figyelnünk kell. A bihari városból ugyanis egyre többen vándorolnak ki a világ különböző országaiba, és ezért kötelesek vagyunk minél inkább megbecsülni az itthon maradottakat.

A kiállítók névsora: Tolnay Tibor, Kristófi Enikő, Kristófi János Zsigmond (a legidősebb kiállító nyolcvannégy éves lesz decemberben), Ujvárossy László, Gherman Gheorghe, Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Holló Barna, Vassy Erzsébet, Ferenczy Béla, Trifán László, Deák Árpád és Holló Cs. Kinga, a művészek legfiatalabbika, akinek munkáit ezzel a megnyitóval egy időben a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában is kiállították, három másik váradi fiatal képzőművész alkotásaival együtt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés