Hirdetés

Jubileumi évadot zárt a Tomcsa Sándor Színház

Annak ellenére, hogy nem nevezte izgalmasnak vagy mozgalmasnak az idei, jubileumi évadot, Nagy Pál színházigazgató pozitívan értékelte a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 2008–2009-es évét. Az évadzáró előadás után László Kata és Szűcs-Olcsváry Gellért vették át a legnépszerűbb színészeknek hagyományosan odaítélt közönségdíjat.

Krónika

2009. július 09., 09:402009. július 09., 09:40

Az évad első bemutatója Carlo Goldoni A patikus című komédiája volt, amit Csurulya Csongor rendezett. Ezt követte Békés Pál A félőlény című mesejátéka Szilágyi Regina rendezésében, majd Baróti-Eisemann-Dalos Bástyasétány 77 című szilveszteri előadása, szintén Csurulya Csongor rendezésében. A helyi önkormányzat által fenntartott társulat emellett befogadó színházként is működött, számos erdélyi társulat vitte el darabjait Székelyudvarhelyre. Ugyanakkor a székelyudvarhelyi társulat is utazott, példáiul Elektra című előadásukkal részt vettek a XVIII. Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon.

Egyébként az igazgató értékelése szerint a társulat nehézségei az elmúlt évadban nemcsak az anyagi gondokból fakadtak, hanem abból is, hogy csupán 11 állandó színésszel dolgoztak, s így kénytelenek voltak vendégművészeket hívni bizonyos előadásokra.

De a színház nemcsak előadásaival, hanem a „kulisszák mögötti” programjaival és kiadványaival is segítette a város művelődési életét.  A dráMA címen szervezett kortárs színházi találkozó alkalmat teremtett a mai erdélyi magyar és a magyarországi, valamint a román drámaírók műveinek megismertetésére, magyar és román társulatok tolmácsolásában.

A tavaly őszi találkozón mutatták be Hatházi András A hetérák tudománya című rádiójátékát, Láng Zsolt Télikert című alkotását és Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című művét. Itt láthatta a közönség Kiss Csaba Világtalanok című darabját, Visky András Júlia című munkáját, Radu Macrinic Lolita mama, avagy az ikrek hava címet viselő darabját, valamint Thúróczy Katalin Joi.megaJoy című produkcióját.

Tavaly év végén ünnepelték a társulat fennállásának tizedik évfordulóját, felidézve a tíz esztendő legjobb előadásait. A Kulissza-program keretében zajlott a Színház a Kulisszák mögött című séta, amelynek során a közönség elől elzárt színházi tereken vezették végig az érdeklődőket, a Színház csoda címmel szervezett  program keretében viszont P. Fincziski Andrea színész-tanár vezetett különböző foglalkozásokat középiskolás gyerekek részvételével.

Ugyancsak a diákközönséget célozza meg a társulat által megjelentetett Margó című kiadvány. Ebben szakemberek írnak a Bástyasétány 77 és a Mesél a bécsi erdő című előadások alapját képező drámai anyagokról, azok létrejöttéről és szociális hátteréről, a művek íróiról, a műfajok sajátosságairól, de közölnek a darabok által felvetett kérdésekről szóló írásokat és az alkotókkal készült interjúkat is.

Az elmaradt, illetve a jövőre halasztott tervek listája is hosszú: a színpad újrapadolása mellett új próba- és stúdiótermek kialakítása is szerepel köztük. Nagy Pál szerint az elkövetkező évad költségvetése még az ideinél is kevesebb lesz, de ennek ellenére bizakodóak: négy új színészt szerződtetnek a társulathoz. Jövőre, a már megszokott módon, terveznek stúdiószínpadi és nagytermi bemutatót is, de azt remélik, hogy a mesedarab sem marad el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés