Hirdetés

Jubilál a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Immár 15. alkalommal rendezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt november 5–7. között. A szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh idén a magyar Nemzeti Kulturális Alaptól, a hazai Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, a Maros Megyei Tanácstól, valamint a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól kapott támogatást.

Máthé Éva

2009. november 03., 10:002009. november 03., 10:00

Káli Király István, a könyves céh vezetője, egyben a marosvásárhelyi Mentor és Líra Kiadó igazgatója a Krónikának úgy nyilatkozott: a vásárra még soha nem jelentkezett annyi kiállító, mint idén. Néhány jelentkezőt vissza kellett utasítaniuk, mivel ragaszkodtak a könyvvásár eredeti helyszínéhez: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokához, és ott már nem fértek volna el. Tavaly 220 négyzetméternyi felületet építettek be standokkal, idén 256 négyzetmétert.

„A kiadók élénk érdeklődésének szerintem két oka lehet. Az egyik a vásár jó híre, a másik pedig az, hogy az év során elszenvedett forgalomkiesést itt remélik pótolni. Régóta elterjedt az a hír, hogy a marosvásárhelyiek a körülményekhez képest mélyen a zsebükbe nyúlnak a vásár idején. Persze minket, szervezőket nemcsak az anyagi oldal érdekel, de az eddigi 14 vásár tapasztalata alapján csodálattal adózunk a marosvásárhelyieknek, hiszen képesek eltartani egy nemzetközi könyves seregszemlét.

Meggyőződésem, hogy érdeklődőkben, vásárlókban most sem lesz hiány” – osztotta meg tapasztalatait a Krónikával Káli Király István. Idén a rendezvény díszvendége a 80 éves Kányádi Sándor költő lesz. Vele az olvasók november 6-án este, 19 órától a Kultúrpalota nagytermében találkozhatnak, ahol tiszteletére fellép a magyarországi Kaláka együttes, amely többnyire megzenésített Kányádi-verseket ad majd elő.

A belépő felnőttek számára egy 15 lejes, a gyerekeknek pedig egy 5 lejes könyvutalvány, tehát tulajdonképpen ingyenes a részvétel. Belépők október 29-étől válthatók elővételben a színház jegypénztárában.

Újdonság, hogy négy nagy román kiadó – a Rao, a Fischer, az Oxford és a Kolozsvári Egyetemi Kiadó – is jelen lesz, és román nyelvű kiadványokat kínálnak, amelyek hiányoztak az utóbbi vásárokon. Tankönyvek is szerepelnek a kínálatban, hiszen eljön a bukaresti állami tankönyvkiadó, valamint a magyarországi tankönyvkiadó is elhozza kiadványait. Az anyaországból külön standot kért a Helikon Kiadó, a többi cég kínálatát a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők közös pultja kínálja majd.

Idén három kategóriában osztanak Szépkönyv díjat. Semleges zsűri ítéli oda ezeket: Szilágyi István író, Bálint Lajos nyomdai szakember és Domokos Csaba sepsiszentgyörgyi képzőművész dönti el, hogy melyik a legszebb gyermekkönyv, album, illetve szépirodalmi vagy egyéb kiadvány. Ugyanakkor idén először ad át írói életműdíjat a Romániai Magyar Szépmíves Céh. Hogy ezt ki kapja meg, csak az átadási ünnepség idején tudja meg a nagyközönség.

A Mentor Kiadó szépirodalmi kiadványokkal rukkol elő a könyvvásáron: Bogdán László versekkel, Nagy Attila versekkel, Sebestyén Mihály elbeszéléskötettel, Jánosházy György versekkel jelentkezik, ezeket a köteteket november 5-én este mutatja be a kiadó. Romániából mintegy 36 kiadó és könyvesbolt kínálja majd portékáját a vásáron, emellett pedig a magyarországi kiadók is számos kiadvánnyal képviseltetik magukat. A tavalyi, 14. könyvvásárt kevés nyereséggel zárta a Romániai Magyar Könyves Céh. Káli szerint a kiállítók sem jártak rosszul anyagilag, hiszen ha veszteséggel zárult volna számukra a jelenlét, akkor idén nem térnének vissza.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés