Hirdetés

Jövőre a vendégek is vendégeket hoznak

A szervezők elégedettek az idei csíkszeredai Régizene-fesztivál látogatottságával A Csíki Kamarazenekar A Bach család zenéje című hangversenyével ért véget vasárnap este a csíksomlyói Kegytemplomban az idei Régizene-fesztivál. Az egyhetes rendezvénysorozat részeként a csíkszeredai közönség szombaton tekinthette meg a fesztivál utolsó színházi előadását, illetve hallgathatta meg a zenei hét utolsó koncertjét a Mikó-vár kiállítótermében.

Gazda Árpád

2006. július 17., 00:002006. július 17., 00:00

A Csíki Játékszínben a korábbi napok fellépéseiről már ismert Mary Collins barokk táncokat mutatott be, a kamara-előadást Rachel Brown fuvola- és Adrien Butterfield hegedűjátéka tette színesebbé. A várban az olaszországi Simonetta Camilletti négytagú klasszikusgitár-együttesének élén tizenkét rövid zenemű segítségével kísérte végig a hangszer történetét az ókortól napjainkig. A talján gitárművészek klasszikus flamencóval, a tüzes malaguenával búcsúztak a csíkszeredai közönségtől.
„Most már a szervezők nevében is bátran kijelenthetem, hogy sikeres volt a fesztivál, és elérte a célját. Sok színvonalas előadást láthattak a nézők, nemzetközi hírességek tálalásában. Bár nem volt könnyű a szervezőmunka, annyira jól sikerült minden, hogy a fáradtságot sem érzem” – vonta meg az idei rendezvénysorozat mérlegét Karda Emese fesztiváligazgató. „Nem csalatkoztunk a helyi közönségben sem: újra bebizonyították, hogy érdeklődnek a régizene iránt, látogatják az előadásokat, és hálásan tapsolnak a nézőtéren.” Az előadások látogatottságáról nincsenek pontos számadatok, hiszen minden helyszínen ingyenes volt a belépés. A szervezők azonban úgy vélik, átlagosan kétszázan voltak kíváncsiak egy-egy előadásra, kisebb fennakadásokat csak a váratlan nyári záporok okoztak: két ízben történt meg a várudvaron, hogy a szabadtéri előadást az eső miatt gyorsan „tető alá” kellett vinni. A fesztiválra felépített Mikó-várbeli nyári színpadot nem bontják el, legközelebb a városnapok alkalmával használják majd. A külföldi vendégművészek közül sokan nem tölthették az egész hetet Csíkszeredában, de megígérték, hogy jövőre újra eljönnek, sőt művészkollégáikat is elhívják a rendezvényre. „Ennek nagyon örülünk, de már az idén az volt olykor az érzésem, hogy kissé zsúfolt a program. Jövőre a résztvevők és az előadások számán komolyan el kell gondolkodnunk, de hát korai lenne még erről beszélni, hiszen az idei fesztivál is alig ért véget” – mondta el Karda Emese igazgató. Jakab Lőrinc
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés