Hirdetés

Jövő ősztől saját filharmóniát létesítene Nagybányán a városvezetés

Filharmóniát létesítenének Nagybányán, amelyet a helyi költségvetésből finanszíroznak majd. A városban szilveszterkor és a hagyományos őszi gesztenyeünnepen vendégfilharmonikusok játszanak. Ezeken az előadásokon több ezren vesznek részt, így a városvezetés indokoltnak látja a saját intézmény létrehozását, amely a nemrég felújított egykori Szent István Szállóban kapna helyet. Ide akár 450 zemély is beférne.

Zahoránszki Brigitta

2012. december 20., 07:502012. december 20., 07:50

A filharmónia alapötlete a város polgármesterétől származik, aki szerint már jövő ősztől összeállhatna az egykori bányaváros filharmonikus zenekara.

Cătălin Cherecheş polgármester elmondta, hogy nagyon sok nagybányai művész van, akik Kolozsváron, Temesváron vagy Bukarestben dolgoznak, és akik haza akarnak térni. „Ugyanakkor nagyon sok nagybányai tanul a kolozsvári és a bukaresti konzervatóriumokban, akik szeretnének velünk együttműködni, tehát már van egy erős indulási alap” – összegzett a város elöljárója. Nagybányán régi hagyománya van a komolyzenének.

A bányaváros első szimfonikus zenekara a két világháború között alakult meg, majd az 50-es években egy újabb jött létre. Ezekben mintegy 40 zenész játszott. A nagybányai Herki József hegedűművész, hegedűtanár még gimnazistaként társult a zenekarhoz. „Kiváló művészek jöttek a városba annak idején koncertezni, mint Ruha István hegedűművész vagy Ion Voicu” – mondta.

Ez a szimfonikus zenekar aztán anyagi gondok miatt az 50-es évek végére megszűnt, 35 éve azonban megalakult a Nagybányai Művészeti Gimnázium zenetanárainak kamarazenekara. A többi között fuvolát, zongorát, vonós, ütős, valamint fúvós hangszereket szólaltatnak meg. „Elsősorban azért rendezünk rendszeresen koncerteket, mert a diákoknak élő példára van szükségük, hogy lássák, milyen a színpadon zenélni. Persze felnőttek is mindig látogatják a hangversenyeket, és ilyenkor tele van a terem” – fogalmazott Codruţa Băban, a Nagybányai Művészeti Gimnázium hegedűtanára. A művészeti iskola hangversenytermében évente tucatnyi előadást mutatnak be a nagyközönség előtt nemcsak a tanárok, de a diákok is. Ezenkívül számos neves vendégelőadó is megfordul Nagybányán.

„A nagybányai közönség, a nagybányai lakosok zeneszeretők, a koncertterem mindig tele van. Állóhelyre is bekérezkednek az emberek, ha nincsen ülőhely. Ez bizonyítja, hogy szükség van a filharmóniára – hangsúlyozta Ambrus Vilmos, a Nagybányai Művészeti Gimnázium fuvolatanára. A gimnázium zenetanárai szerint mintegy 40 százalékban már helyben, Nagybányán megvannak a filharmónia létesítéséhez szükséges zenészek. Nagybánya polgármestere 80 tagúra tervezi a filharmóniát, melyben kórus is énekelne.

A művészeti gimnázium zenetanárainak kamarazenekarán kívül rezesbanda is működik Nagybányán. A tervek szerint ezekhez társul majd jövő ősszel egy filharmónia is, ezáltal még jobban felpezsdülhetne Nagybánya kulturális élete.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés