
Fotó: A szerző felvétele
2009. június 25., 10:512009. június 25., 10:51
Az előadás teljes bevételével egyik munkatársunkat szeretnénk segíteni, aki egészségi gondokkal küzd” – részletezte a műsor előtt Stier Péter, az intézmény gazdasági igazgatója. Stier szerint kiemelendő, hogy a strand színpada alkalmas hely lett az előadások bemutatására, mert komoly igény van a partiumi kisvárosban a hasonló rendezvények iránt, különösen mostanában, amikor a nagykárolyi teátrum épülete használhatatlan.
A gazdasági igazgató elmondta: a szatmáriak idén nem szándékoztak előadást hozni a határ menti kisvárosba, de az innen folyamatosan érkező kéréseknek eleget téve megszervezték ezt a jótékonysági estet. Az önkéntesek, vállalkozók és a helyi kultúrház munkatársainak segítsége révén sikerült teljesen bérmentve megoldani a kellékek és a társulat szállítását, így a bevétel teljes összegét beteg munkatársuk rendelkezésére bocsáthatják.
Bár lenne rá igény, Nagykárolyban nagyok kevés könnyűzenei koncert és színielőadás van, így az este 9-től éjfélig tartó darab nagy sikernek örvendett. A Csurulya Csongor rendezte Mindhalálig Beatles pótolta a színházkedvelő közönség hiányérzetét, és a zenei előadások szerelmeseit is szórakoztatta. A nagykárolyi és környékbeli falvak lakosai két dal erejéig viszsza is tapsolták a szatmári együttest.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.