
A román elnöki hivatalban szervezett ünnepségen tüntette ki csütörtökön Klaus Johannis államfő a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával a Kriterion Könyvkiadót, amely az idén ünnepelte alapításának 45 éves évfordulóját.
2015. november 05., 15:082015. november 05., 15:08
A romániai kisebbségek nyelvén főként a rendszerváltozás előtt könyveket kiadó Kriteriont a bukaresti Masca Színházzal és a Kolozsvári Román Operával együtt tüntette ki az elnök.
Az elnöki hivatal által közzétett dokumentum szerint Johannis beszédében kifejtette, hogy a három intézmény tevékenységével jelentős mértékben gyarapította a román és az egyetemes kultúrát, a kitüntetés ezt hivatott elismerni. Elmondta, hogy a kulturális közpolitikák és stratégiák továbbra is az állam hatáskörébe tarzoznak, de a kultúra már régóta nem csak állami intézmények terméke, ami természetesnek számít.
„A kitüntetés átadása alkalmából szervezett ünnepség egy védőbeszéd akar lenni a magán- és az állami szféra közötti hatékonyabb kommunikáció és együttműködés mellett\" – mondta Johannis. Az elnök arról biztosította a kultúra területén dolgozókat, hogy támogatja egy nemzeti projekt kidolgozását, amelynek alapját a kulturális alkotás értékesítése és fejlesztése képezze.
A Kriterion kitüntetését H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója vette át, az ünnepségen jelen volt Domokos Péter, a Kriterion első igazgatójának, Domokos Gézának a nagyobbik fia is.
Johannis július 1-jén írta alá a kiadó kitüntetéséről szóló elnöki rendeletet. E szerint az elnök a Kriterionnak a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepét ismerte el. Emellett a kiadó előmozdította a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatását, és sikerült elfogadtatnia a párbeszédet, egymás értékeinek kölcsönös elismerését a jó együttélés feltételeként.
A kiadó a Domokos Géza alapító főszerkesztő emlékét ápoló sepsiszentgyörgyi egyesület felterjesztésére kapta meg az állami kitüntetést. A 2007-ben elhunyt Domokos Géza húsz éven keresztül, 1990-ig vezette a romániai magyarság és a többi romániai nemzeti kisebbség egyik legfontosabb szellemi műhelyévé vált kiadót, amely 1987 könyvet magyarul, 623-at németül, 206-ot szerbül, 154-et ukránul, 151-et románul, 53-at jiddisül, 27-et szlovákul jelentetett meg.
A ma Kolozsváron működő és H. Szabó Gyula által vezetett Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!