Hirdetés

Jó hangú fiatalokat toboroz a Kolozsvári Magyar Opera gyermekkórusa

Bizet Carmen című operájában is szerepet kapott a magyar opera gyermekkórusa •  Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Bizet Carmen című operájában is szerepet kapott a magyar opera gyermekkórusa

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

A Kolozsvári Magyar Opera (KMO) meghallgatást szervez jó zenei hallással és tiszta hanggal rendelkező gyermekek számára két korcsoportban: ez alkalommal is 7–11 éves (gyermekkórus) és 12–16 éves (ifjúsági kórus) jó hangú gyerekek jelentkezését várják – olvasható az intézmény közleményében.

Krónika

2022. szeptember 12., 12:362022. szeptember 12., 12:36

A gyermekkar Erdély-szerte kívánja népszerűsíteni repertoárjával a kórusok számára írt műveket, illetve a csapat tagjai alkalmanként az opera előadásaiban is szerepet kapnak. „Nagy öröm számomra látni, hogy a gyermekkórus fennállásának hat évében felcseperedett, sőt kinőtt egy generáció, akinek szellemi és kulturális fejlődéséhez jómagam igazgatóként és magánemberként is hozzájárulhattam. Nagyon hálás vagyok a gyerekeknek és a szülőknek amiért bíznak bennünk, és szeretik a Kolozsvári Magyar Operát” – mondta Szép Gyula, a KMO igazgatója.

Kalló Krisztián, a gyermekkórus karnagya elmondta, a csapatban nagyon szoros, akár életre szóló barátságok köttetnek, ez már nagyon sokszor bebizonyosodott az elmúlt hat év során.

Hirdetés

Ebben a közegben nemcsak zenéről és színpadról tanulnak a gyerekek, hanem különleges odafigyelést is kapnak: fejlődhet a zenei tudásuk, illetve lehetőség adódik színpadi adottságaik fejlesztésére is.

Fábián Apolka, az ifjúsági kórus karnagya hozzátette, 2019 őszén kezdték el az ifjúsági csoportot főleg azokkal a gyerekekkel, akik „kinőtték” a gyermekkórust, de tovább szerettek volna énekelni. Sajnos csak pár hónapot működhettek csak következetes program szerint, ugyanis a pandémia visszafogta tevékenységüket, viszont így sem maradtak el kisebb fellépések. Remélik az idei évadban az ifjúsági csoport friss lendületet kap, és a fiatalok számos fellépésen bizonyíthatják tehetségüket.

„Habár néha nagyon megterhelő a gyerekeknek és a karvezetőknek a felénk érkező kéréseket honorálni, az elhivatottság, az előadások próbafolyamata és a színpad iránti szeretet minden fáradságot felülmúl, az előadások utáni taps és közös elem mindenki szívét örömmel tölti el, többszörös értelmet adva a munkának.

Idézet
Ezeket az élményeket a gyerekek csak az opera vagy a színház világában élhetik meg.

Mi arra buzdítunk minden énekelni tudó és szerető gyermeket, hogy csatlakozzon ehhez a szép és színes művészi világhoz!” – jegyezte meg Takács Aranka, a kórus vezetője.

Azok a gyerekek, akik szeretnének részt venni a meghallgatáson, 2022. szeptember 14-én, szerdán délután 16 óráig jelentkezhetnek SMS-ben a 0740-184820-as telefonszámon, illetve a magyargyermekkorus@gmail.com e-mail-címen. További részletek a felvételi követelményekről a Magyaropera.ro oldalon olvashatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Születésnapi sorozat, a magyar és román tagozat közös produkciója a kolozsvári Puck Bábszínházban

Fennállásának 76. évfordulóját ünnepli a Puck Bábszínház február 5-én, csütörtökön. A születésnap alkalmából ünnepi előadás-sorozattal készül a bábszínház román és magyar tagozata.

Születésnapi sorozat, a magyar és román tagozat közös produkciója a kolozsvári Puck Bábszínházban
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Harsányi Attila: Aradon születtem újjá, innen számítom a színészi pályámat

A Kölcsey-díj 2003 óta íródó történetében ő az első magyarországi születésű, nem Aradon élő személy, aki megkapta a kitüntetést, amelyet a magyar kultúra és a magyar identitás megőrzése, ápolása terén kifejtetett munka elismeréseként osztanak ki.

Harsányi Attila: Aradon születtem újjá, innen számítom a színészi pályámat
2026. január 31., szombat

Értékmentés és -teremtés a közösségi médiában: videósorozat viszi közelebb a fiatalokhoz a régi mesterségeket

Szövés, fafaragás, kosárfonás, fazekasság, kovácsmesterség vagy éppen cipészet – egyre többen tekintik meg a Mesterségek nyomában című videósorozatot, amely hónapról hónapra rövidfilmekben mutatja be a lassan feledésbe merülő foglalkozások világát.

Értékmentés és -teremtés a közösségi médiában: videósorozat viszi közelebb a fiatalokhoz a régi mesterségeket
2026. január 30., péntek

Vajda Gergely karmester arra szerződött, hogy jó koncerteket hozzanak létre Kolozsváron

Vajda Gergely nemzetközileg is elismert karmester irányítja idéntől a kolozsvári filharmónia zene- és énekkarát. Terveiről, a klasszikus zenének a közönséggel való megszerettetéséről, a zenekar és az énekkar sajátos karakteréről beszélt a Krónikának.

Vajda Gergely karmester arra szerződött, hogy jó koncerteket hozzanak létre Kolozsváron
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Nagybánya művészete a román fővárosban: jubileumi tárlat a legendás művésztelep első száz évéről

A nagybányai festőiskola megalapításának 130. évfordulója alkalmából rendeznek a legendás művésztelep első száz évét bemutató kiállítást a román fővárosban, a Liszt Intézet bukaresti központjában – közölte a szervező intézmény.

Nagybánya művészete a román fővárosban: jubileumi tárlat a legendás művésztelep első száz évéről
2026. január 28., szerda

CNSAS: a szeku még a rágógumit, műanyag papucsot, játékautót is kilopta a külföldi csomagokból

A Securitate, vagyis a román kommunista titkosszolgálat rengeteg mindent kilopott azokból a csomagokból, amelyeket külföldön élők küldtek romániai ismerőseiknek.

CNSAS: a szeku még a rágógumit, műanyag papucsot, játékautót is kilopta a külföldi csomagokból
2026. január 28., szerda

Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színművész

Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész. A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, szerdán érte a halál – tudatta a színház az MTI-vel.

Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színművész
Hirdetés
2026. január 27., kedd

Ádám Gyula fotóművésznek nyílik tárlata Sepsiszentgyörgyön

Ádám Gyula grafikus, fotóművész Két világ emberei című fotókiállítását nyitják meg január 29-én, csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban.

Ádám Gyula fotóművésznek nyílik tárlata Sepsiszentgyörgyön
2026. január 27., kedd

Meghirdették a Kárpát-medencei tájházakat támogató Kós Károly Program idei pályázatát

A magyar kormány meghirdette a Kós Károly Program 2026. évi pályázatát, melyet a Kárpát-medence területén működő tájházak támogatására indítottak el.

Meghirdették a Kárpát-medencei tájházakat támogató Kós Károly Program idei pályázatát
2026. január 27., kedd

Értékteremtők és értékőrzők: átadták az aradi Kölcsey-díjakat

Harsányi Attila színművész, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház tagja, illetve Kurunczi Ferenc informatikai mérnök, amatőr fotós, az aradi magyar épített örökség megörökítője, a közösségi élet képes krónikása vehette át az elismerést.

Értékteremtők és értékőrzők: átadták az aradi Kölcsey-díjakat
Hirdetés
Hirdetés