Hirdetés

Jellemfestő fotográfiák

Marcello Materassi firenzei fotóművész, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség kitüntetett művésze Máramaros archaikus vidékét dokumentáló szociofotó-kiállítása nyílt meg a csíkszeredai Golden Galleryben szerdán este. Balási Csabának, a galéria tulajdonosának hazai és magyarországi, osztrák és japán alkotók után olasz művészt sikerült a városba invitálnia.

2007. november 15., 00:002007. november 15., 00:00

A fotóművész és néhány kollégája, valamint érdeklődő diákok, fiatalok zsúfolásig megtöltötték az apró galériát a megnyitón. „A fotók nemcsak a külföldről érkezett szemlélő számára egzotikusak, hanem a portrékon keresztül magát, az archaikus környezetben élő máramarosi ember jellemét is megragadják. Teszik ezt nem pillanatképeken keresztül, hanem művészi kompozíciós alapelvek szerint készült fotográfiákon” – méltatta a tárlatot Székedi Ferenc újságíró, a Kriterion Alapítvány igazgatója. Nicolae Bucur műkritikus hosszasan elemezte a Materassi képsorain keresztül megjelenő világot és a fotográfus sajátos ábrázolásmódját. Bemutatója szerint a dokumentáló kiállítás beállított képei a máramarosi embert és annak életterét állítja középpontba. A képalanyok a természetben vagy a hagyományos berendezéssel – kelengyés ládával, a szentek ikonjaival – díszített lakóházaikban, hétköznapi mivoltukban, vagy éppen díszes népviseletben foglalnak helyet. Az archaikus, egyszerű életmód és élettér bemutatásán túl a megörökített gesztusok, arcok, tekintetetek jellemeket fednek fel. „Csontos alkatú, élénk tekintetű férfiakat, finom vonású nőket láthatunk, arcukon a napi gondok nyomai, de ugyanakkor béke, ember és környezet összhangja hatja át a képeket” – fejtette ki Nicolae Bucur.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat

A magyar–kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért.

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját

Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját
2025. november 10., hétfő

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje
2025. november 10., hétfő

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
Hirdetés
Hirdetés