
Jazzdallamok, virtuóz játékok kápráztatták el minden este a gărânai jazzfesztivál közönségét
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Huszonhatodik alkalommal tartották meg a hétvégén a bánsági vadregényes hegyek között a gărânai jazzfesztivált. A szörényordasi zenei esemény lebonyolításának útjába a légi forgalomban tapasztalható késések gördítettek akadályt, ennek ellenére a fesztivál minden napján világhírű zenészek kápráztatták el a műfaj szerelmeseit.
2022. július 10., 19:322022. július 10., 19:32
Miután két évig a koronavírus-járvány, illetve az ennek leküzdésére foganatosított korlátozások árnyékolták be Románia egyik legrangosabb zenei eseménye, a Gărâna Jazzfesztivál megszervezését,
A Krassó-Szörény megyei Szörényordason megrendezett jazzfesztivál több mint két és fél évtizede vonzza a vadregényes bánsági hegyek közé a műfaj külföldi és haza kedvelőit, idén is nagy nevekkel, európai és tengerentúli meghívottakkal örvendeztette meg a közönséget. A négynapos, július 7. és 10. között zajló fesztivál két helyszínen várta a zenekedvelőket, a szabadtéri, a Farkasréten (Poiana Lupuiul) tartott napi öt koncert és filmvetítések mellett a ferencfalvi (Văliug) katolikus templomban is voltak koncertek, mint ahogyan az szokás volt a járvány előtti kiadásokon.
hiszen az este hat-hét körül kezdődő és általában éjjel egy óráig tartó koncertek idejére igencsak mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála, 8–9 Celsius-fok körüli hőmérséklet volt a jellemző. A fesztivál fellépői között idén is világhírű zenészek szerepeltek, már az első napot az improvizatív zenéjéről ismert Charles Llyod szaxofonos nyitotta Bill Frissell gitárossal közösen, igazi zenei csemegét alkotva közös játékukkal. A csütörtöki program kiemelkedő koncertje volt a norvég Eivind Aaarset Quartet fellépése is.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A péntek esti fellépők között olyan nevek szerepeltek, mint a német Arne Jansen Trio, illetve többen is zongorajátékukkal kápráztatták el a közönséget, így az Alexi Toumarila Trio és a Kari Ikonen Trio is, utóbbi azt is megmutatta, hogy egy „kis varázslattal”, azaz átalakítással egy hagyományos versenyzongorából hogyan lehet olyan hangokat előcsalni, melyek a Közel-Keletre, az Ezeregyéjszaka meséinek világába repítenek.
Az est egyik sztárja a Frank Gambale All Star Band volt, melynek tagjai Ausztráliából, Magyarországról, Franciaországból és Mauritiusról verődtek össze (Borlai Gergő, a dobosuk, magyar). A gitároslegenda neve által fémjelzett banda néha bluesba, néha rockba hajló dallamokkal igazi „bulit csapott” az erdei tisztáson. A vasárnap este leginkább várt fellépője az amerikai Liv Warfield énekes és bandája volt.
Bár a koncertek kisebb késéseket és sorrendcseréket leszámítva rendben zajlottak, a légi közlekedésben uralkodó káosz itt is éreztette hatását, több zenész nem tudott időben eljutni a fesztiválra, így más együttesek zenészei „ugrottak be” a helyükre, ami a fellépők elmondása szerint sokszor nagyon pozitív meglepetéseket okozott, a közös munka jó eredményt hozott, izgalmas, új hangzásnak lehettek fültanúi a fesztivál résztvevői. Idén a fesztivál otthont adott a bakelitlemezek országos vásárának is, ahol a gyűjtők értékes darabokkal gazdagodhattak.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!