Hirdetés

Javulást mutat a temesvári színház idei mérlege

A tavalyihoz képes sokkal sikeresebb évadot zárt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A társulat 12 erdélyi helyszínen mutatott be előadásokat. Katona Mihály, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóreferense, által összeállított öszszegzés szerint a társulat egy évvel korábban jegyzett kilenc bemutatójához képest, a 2008/2009-as évadban a bemutatók száma tizenegyre emelkedett, a színház összesen 142 előadást tartott, és az évad során 16 520 nézője volt.

2009. június 25., 10:302009. június 25., 10:30

Ez a tavalyi év több mint négyezerrel több nézőt jelent, hiszen tavaly kevesebb mint 12 ezren váltottak jegyet az előadásokra. Míg a korábbi évadban egyetlen erdélyi turnéjuk sem volt, a mostani évadban 12 erdélyi várost érintő turnét szerveztek, ugyanakkor öt külföldi turnén voltak, míg tavaly csupán háromszor turnéztak az országhatáron kívül.

Az évad legsikeresebb előadása a Grimm testvérek meséjének színpadi adaptációja A brémai muzsikusok című produkció volt, ezt 2253-an látták. A Peter Pasov–Zseni Pasova bolgár rendezőpáros által színre vitt fény-árnyék produkciót 1999-en látták, míg Tasnádi István: Titanic vízirevü című alkotását Galambos Péter rendezésében 1769-en tekintették meg. Az idei évad bemutatói között szerepelt továbbá Moliere: Szívek és szarvak, amely három egyfelvonásos bohózatból áll B. Fülöp Erzsébet rendezésében, Kerényi Ferenc: A nemzet csalogánya Mátyás Zsolt Imre rendezésében, Arni Ibsen: Mennyország László Sándor rendezésében, Anavi Ádám: Második Matyi Dukász Péter rendezésében, Ali Taylor: Puha pihe Barabás Olga rendezésében, Grimm testvérek: Jancsi és Juliska Carmen Mărginean rendezésében, valamint a Prométheusz, melynek rendezője és koreográfusa Katona Gábor.

A társulat színésze, Tokai Andrea kétszer nyerte el a legjobb női szerepért járó elismerést: a Román Dráma Fesztiválján Temesváron és a Kellemes és Kellemetlen Darabok Fesztiválján Lengyelországban a Tatiana Niculescu Bran Gyónás Tanacuban című darabjában nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért. A társulat másik tagja, Mátyás Zsolt Imre pedig Kaleidoszkóp-díjat kapott a Ködszurkáló avagy egy bohóc nézeteiben nyújtott alakításáért, Éder Enikőt pedig eddigi munkásságáért és Sarolt szerepében az István, a király című rockopera magyarországi előadásaiban nyújtott teljesítményéért Simonyi- pezsgődíjjal jutalmazta a debreceni Regionális Simonyi Társaság. Mátray Lászlót a társulat színművészét, írót a művelődési és művészeti életben betöltött szerepéért Kovács György-díjjal tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), valamint Pro Cultura Timisiensis 2008 elismerésben részesült Fall Ilona, Bandi András Zsolt és Éder Enikő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés