
Stier Péter, Bessenyei Gedő István, Nagy Orbán, Kereskényi Gábor és Ovidiu Caița (balról jobbra) a sajtótájékoztatón
Fotó: Czinzel László
Sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn Nagy Orbánt, a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatóját, aki versenyvizsgán nyerte el a tisztséget. Mandátuma öt évre szól.
2017. december 11., 18:162017. december 11., 18:16
2017. december 11., 18:222017. december 11., 18:22
A színház közleménye szerint Kereskényi Gábor, a partiumi város polgármestere a sajtótájékoztatón méltányolta, hogy Nagy Orbán személyében olyan főigazgató kerül a román és magyar tagozattal működő színház élére, aki a művészi munka mellett a közintézmények vezetésében is tapasztalattal rendelkezik. Hozzátette: olyan színházat szeretne Szatmárnémetiben, amely minőségi előadásokat mutat be, és növelni tudja a nézőszámot.
A színészi végzettségű Nagy Orbán 21 éve tagja az Északi Színház Harag György Társulatának. Emellett öt éven át a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Az új főigazgató elmondta: szeretné javítani az Északi Színház megítélését. A minőségi munka mellett az előadások megfelelő népszerűsítését is fontosnak tartotta, és kijelentette: az utóbbira nagyobb hangsúlyt fektet a továbbiakban. Bejelentette: tervei között a román társulaton belüli bábtagozat megalapítása is szerepel.
Stier Péter adminisztratív igazgató elmondta: a szatmárnémeti Északi Színház rendelkezik jelenleg a legtöbb bérletes nézővel a romániai színházak közül. Az éves nézőszám 70 ezer fő körüli, egy év alatt pedig több mint 380 előadást játszanak. Stier Péter az elmúlt három évben megbízott főigazgatóként vezette az intézményt.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!