
Fotó: Harag.eu
Az idei évadban a szatmárnémeti Harag György Társulat színházi nevelési programot indított, amely februártól SZENSZ mozaiknévvel ellátott művészetpedagógiai programként működött.
2017. június 27., 17:042017. június 27., 17:04
A tevékenységek alkalmával bizonyos színházi előadásokhoz kapcsolódó programokat szerveztek, a produkciók interaktív feldolgozása során az ifjú közönséget szólították meg – közölte a társulat.
„A foglalkozásokon azt vizsgáljuk, hogy az adott korcsoport számára mit jelent az illető problematika.
– fogalmazott Márk-Nagy Ágota rendező és drámapedagómgus, a nevelési program szakirányítója.
Fotó: Harag.eu
A szatmári társulat az elmúlt évadban két repertoáron levő, a középiskolás korosztály számára szánt produkció feldolgozását valósította meg. 14-15 évesekkel foglalkoztak a Semmi című dán kultuszregény adaptációja kapcsán (Marosszéki Tamás egyéni előadása, szerző: Janne Teller, rendező: Márkó Eszter) és 17-18 éveseknek szólt a Klamm háborúja című osztálytermi produkció feldolgozása (Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása, író: Kai Hensel, rendező: Ovidiu Caița m. v.).
Az előadásokat követő feldolgozó foglalkozásokat egy-egy iskolai osztálynak tartották a színházban vagy az iskolában. A színházi nevelési program kiegészítéseként a társulat művészei különböző színházi szakterületekhez kapcsolódó játékos képzéseket tartottak. A szervezők szerint a kezdeményezés ösztönzi a jövőbeni közönség színházszeretetét.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!