Hirdetés

Januártól nem kell jogdíjat fizetni Bánffy Erdély-trilógiájának felhasználásáért

Bánffy Miklós

Bánffy Miklós

Január elsejétől szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük van Orwell 1984 és Állatfarm című világhírű műve, Burroughs Tarzan-regényei, G. B. Shaw drámái, Kurt Weill Koldusoperája és Bánffy Miklós Erdélyi történet trilógiája.

Krónika

2020. december 18., 21:492020. december 18., 21:49

A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1950-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek joga van a korábban védett szellemi termékek – zenék, filmek, könyvek – felhasználására, újrapublikálására – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken az MTI-vel. Mint írták,

a szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak.

Hirdetés

A szerzői jog az Európai Unió szinte valamennyi államában megszületésüktől fogva védi a műveket a szerző halálától számított hetven évig. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat.

Galéria

A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Az ezekből készült feldolgozások, átdolgozások, műfordítások azonban továbbra is mindaddig jogi oltalom alatt állnak, amíg az ezeket készítő szerzők halálától nem telik el a hetven év.

Így például Orwell 1984 című regényének Szíjgyártó László által készített magyar fordítása még jó ideig védett marad, hiszen a fordító 1983-ig élt.

A zenei művek esetében a szerzőn kívül a hangfelvétel tulajdonosának és az előadóinak is vannak jogai, így egy lejárt szerzői jogvédelemmel rendelkező zenemű felhasználásánál ellenőrizni kell az előadó és a hangfelvétel előállítójának a jogait is.

Bár a szerzői jogi védelem idővel lejár, átdolgozás esetén sem állíthatja azt az átdolgozó, hogy ő írta az eredeti alkotást. A feldolgozás útján létrejött új alkotás védelme viszont automatikusan „újraindul”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 09., hétfő

UNITER: „a kommunizmusban sem volt ekkora a bürokrácia, tiltakozunk a színháziak munkaidejének egységesítése ellen”

Nyílt levelet tett közzé hétfőn az UNITER (Román Színházi Szövetség) szenátusa: a több rendező, színész, színházi alkotó által aláírt nyilatkozatban tiltakoznak a bürokrácia ellen.

UNITER: „a kommunizmusban sem volt ekkora a bürokrácia, tiltakozunk a színháziak munkaidejének egységesítése ellen”
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Felhívás keringőre – Ötletgazdag színházi produkció Bulgakov halhatatlan művéből Szatmáron

Szuggesztív erejű előadás készült Sardar Tagirovsky rendezésében Szatmárnémetiben, a Harag György Társulatnál: Mihail Bulgakov halhatatlan, A Mester és Margarita című művén alapuló, jól sikerült produkciót láthat a közönség.

Felhívás keringőre – Ötletgazdag színházi produkció Bulgakov halhatatlan művéből Szatmáron
2026. február 06., péntek

Elhunyt Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Elhunyt Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester
2026. február 04., szerda

Erdélyi vetítővásznon Berecz András mesés világa

Marosvásárhelyen és Kolozsváron is bemutatják hamarosan a Kossuth- és a Nemzet Művésze-díjjal kitüntetett ének- és mesemondó, Berecz András pályáját, szerteágazó életművét a teljesség igénye nélkül ismertető portréfilmet.

Erdélyi vetítővásznon Berecz András mesés világa
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Születésnapi sorozat, a magyar és román tagozat közös produkciója a kolozsvári Puck Bábszínházban

Fennállásának 76. évfordulóját ünnepli a Puck Bábszínház február 5-én, csütörtökön. A születésnap alkalmából ünnepi előadás-sorozattal készül a bábszínház román és magyar tagozata.

Születésnapi sorozat, a magyar és román tagozat közös produkciója a kolozsvári Puck Bábszínházban
2026. február 01., vasárnap

Harsányi Attila: Aradon születtem újjá, innen számítom a színészi pályámat

A Kölcsey-díj 2003 óta íródó történetében ő az első magyarországi születésű, nem Aradon élő személy, aki megkapta a kitüntetést, amelyet a magyar kultúra és a magyar identitás megőrzése, ápolása terén kifejtetett munka elismeréseként osztanak ki.

Harsányi Attila: Aradon születtem újjá, innen számítom a színészi pályámat
2026. január 31., szombat

Értékmentés és -teremtés a közösségi médiában: videósorozat viszi közelebb a fiatalokhoz a régi mesterségeket

Szövés, fafaragás, kosárfonás, fazekasság, kovácsmesterség vagy éppen cipészet – egyre többen tekintik meg a Mesterségek nyomában című videósorozatot, amely hónapról hónapra rövidfilmekben mutatja be a lassan feledésbe merülő foglalkozások világát.

Értékmentés és -teremtés a közösségi médiában: videósorozat viszi közelebb a fiatalokhoz a régi mesterségeket
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Vajda Gergely karmester arra szerződött, hogy jó koncerteket hozzanak létre Kolozsváron

Vajda Gergely nemzetközileg is elismert karmester irányítja idéntől a kolozsvári filharmónia zene- és énekkarát. Terveiről, a klasszikus zenének a közönséggel való megszerettetéséről, a zenekar és az énekkar sajátos karakteréről beszélt a Krónikának.

Vajda Gergely karmester arra szerződött, hogy jó koncerteket hozzanak létre Kolozsváron
2026. január 29., csütörtök

Nagybánya művészete a román fővárosban: jubileumi tárlat a legendás művésztelep első száz évéről

A nagybányai festőiskola megalapításának 130. évfordulója alkalmából rendeznek a legendás művésztelep első száz évét bemutató kiállítást a román fővárosban, a Liszt Intézet bukaresti központjában – közölte a szervező intézmény.

Nagybánya művészete a román fővárosban: jubileumi tárlat a legendás művésztelep első száz évéről
2026. január 28., szerda

CNSAS: a szeku még a rágógumit, műanyag papucsot, játékautót is kilopta a külföldi csomagokból

A Securitate, vagyis a román kommunista titkosszolgálat rengeteg mindent kilopott azokból a csomagokból, amelyeket külföldön élők küldtek romániai ismerőseiknek.

CNSAS: a szeku még a rágógumit, műanyag papucsot, játékautót is kilopta a külföldi csomagokból
Hirdetés
Hirdetés