
Fotó: MTI
2009. július 30., 09:372009. július 30., 09:37
Rácz Róbert, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere tájékoztatása szerint 2012-ig biztosan együtt lesz látható Debrecenben Munkácsy Mihály trilógiája: a múzeum tulajdonában lévő Ecce Homo, a Pákh Imre Amerikában élő gyűjtő tulajdonában lévő, de örökös debreceni letétbe helyezett Golgota és a kanadai Hamilton Galéria tulajdonát képező Krisztus Pilátus előtt. Utóbbi alkotás hétfőn érkezett meg Kanadából a Déri Múzeumba.
Debrecen ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen a városban maradhasson a teljes trilógia – mondta Kósa Lajos, miközben a tűzoltók hatalmas daruval megkezdték a ládába csomagolt, nagyméretű kép beemelését a Déri Múzeum kupolatermének ablakán. A három kép 2002 és 2007 között volt utoljára együtt Debrecenben. A Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2007 decemberében szállították vissza Kanadába, ahol azt 2008 tavaszán bemutatták, majd feltekerve raktározták.
A kanadai kulturális örökség részévé nyilvánított festmény 2012-ig nem idegeníthető el, ugyanis az ottani törvények szerint csak akkor jár le a korábbi ajándékozáshoz kötött adókedvezmény. A Hamilton Galériának 2012 után fel kell ajánlania a képet az ottani múzeumoknak, amelyek közül azt bármelyik megvásárolhatja kanadai állami pénzből – magyarázta a részleteket a közgyűlési elnök. Hozzátette: amennyiben a kanadai múzeumok nem tartanak igényt a festményre, csak akkor nyílik lehetőség rá, hogy más vásárolja meg a képet.
Kósa Lajos szerint Debrecennek szándékában áll, hogy valamilyen módon megvegye az alkotást. Olyan kulturális örökségről van szó, amelyre mindenképpen kell pénzt keríteni – mondta a polgármester.
A Krisztus Pilátus előtt című festmény szállítási, biztosítási és restaurálási költségeit, illetve az évente 50 ezer kanadai dollár értékű letéti díjat a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni városi önkormányzat fele-fele arányban fedezik. A három képet először augusztus 19-én tekintheti meg a nagyközönség a debreceni Déri Múzeumban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.