
Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásával is várja közönségét a szentgyörgyi társulat
Fotó: Tamási Áron Színház
Megnyitja kapuit a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a járványhelyzet szerencsés alakulásának köszönhetően a társulat újra játszhat közönség előtt.
2021. május 12., 09:362021. május 12., 09:36
Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett és a Pam param című előadásokra, valamint a Műsor című színházi beszélgetéssorozat újabb epizódjainak vetítéseire is várják a nagyérdeműt.
Május 18-án és 19-én este hét órától a nagyteremben, a színpadra épített nézőtérről láthatják az érdeklődők az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című Radu Afrim által írt és rendezett előadást.
Afrimnál a generációs átkokat, a kisvárosi banalitást átitatja valami olyan sajátos poézis, amit csak a hétköznapok egymásutániságában lehet felfedezni.
Május 23-án, vasárnap este 7 órától az M Studio Mozgásszínház Pam param című, Andrea Gavriliu által rendezett előadását láthatják az érdeklődők a Háromszék Táncstúdióban. Részletek a Tasz.ro honlapon találhatóak.
Az élő előadásokon és vetítéseken kívül továbbra is elérhető a Vimeo videómegosztó platformon a Műsor című színházi beszélgetéssorozat mindegyik része, valamint az Aritmia.doc című előadás.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!