Hirdetés

Ismerkedés a táncokkal a Csűrdöngölő táborban

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Tizenegyedik alkalommal zajlik a Csűrdöngölő Néptánctábor Csíkborzsovában, ahol több tucat külföldi tánckedvelő résztvevő szilágysági, gyimesi és csíki táncokkal ismerkedhet meg ezen a héten. 

Iszlai Katalin

2016. július 22., 16:272016. július 22., 16:27

A már hagyománynak számító borzsovai néptánctábor helyszínéül szolgáló Onodi-lak a Malom utca 54. szám alatt található. Onodi Attila, a tábor szervezője és házigazdája csütörtöki látogatásunk alkalmával elmondta, az idén 55 résztvevő érkezett a táborba Magyarországról, Spanyolországból, Franciaországból, Svédországból, Japánból és Tajvanról.

Vasárnap este nyitották meg hivatalosan a tábort, a héten pedig a program szerint délelőtt és délután is zajlik tánc-, valamint énekoktatás, délben pedig a baranta (ősmagyar harctechnika) rejtelmeibe vezetik be a táborozókat. Hétfőn és kedden szilágysági táncokat tanultak, csütörtökön a csíki táncok elsajátításával foglalkoztak a résztvevők, pénteken a gyimesi táncok oktatása következik, szombaton pedig mindhárom tánc ismétlésére sort kerítenek. A talpalávalót a Kedves Zenekar biztosítja. Szerdán kirándulni mentek a táborozók Balánbányára, az Egyeskőhöz.

A szervezők arra törekednek, hogy ne csak a táborozókat szólítsák meg, hanem a helyieknek is nyújtsanak kikapcsolódási lehetőséget. Napközben kézműves foglalkozásokat tartanak a gyerekek számára, esténként gyerektáncház, mesevetítés és előadások várják az érdeklődőket. Hétfőn Pávai István népzenekutató, a budapesti Hagyományok Házának munkatársa tartott előadást a Csíki-medence zenekultúrájáról, és fellépett a Vadrózsák Néptáncegyüttes. Kedden a csíkszentmiklósi Cserebojtos néptáncegyüttes, szerdán a csíkvacsárcsi Cserevirág Ifjúsági Néptánccsoport, csütörtökön pedig a csíkborzsovai citerazenekar és a borzsovai Küszküllő gyermeknéptánccsoport előadásait tekinthették meg az érdeklődők.

Péntek este kilenc órától a csíkborzsovai férfikórus előadására várják a vendégeket. A szervezők legfontosabb célkitűzése a hagyományőrzés. „A 21. században már újra kell élnünk a hagyományainkat, hiszen új szórakozási lehetőségek jelentek meg, s a régi, autentikus székely szórakozási formák elvesztek. Ezért fontos ez a tábor, mert mi ezeket az értékeket próbáljuk visszaadni. Nem az a lényeg, hogy minél több ember befizessen, hanem a minőségre fektetjük a hangsúlyt – emelte ki Onodiné Csécsi Katalin.

A szegedi Várkonyi Katalin már negyedik alkalommal vesz részt a táborban családjával. „Fantasztikus a hangulat, kiváló a táncoktatás, és az esti táncházban szórakozni is lehet. Ez a hely egy békesziget, itt ki lehet szakadni a mindennapok monotonitásából. Csíkban az ember lelke is megnyugszik – tette hozzá Várkonyi Katalin. Gönczöl Kitti és Csete Attila első alkalommal vesznek részt a tánctáborban, leendő gyermekeikkel is szeretnének majd visszatérni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés