Hirdetés

Internetes rádiót indított a Harmonia Cordis

Internetes rádiót indított a három erdélyi városban, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön alapított Harmonia Cordis Egyesület. A médium a tervek szerint az általuk szervezett gitárfesztiválok anyagát közvetíti majd az érdeklődőknek.

2013. február 15., 07:552013. február 15., 07:55

A kezdeményezők már most elégedettek lehetnek, hiszen számos pozitív visszajelzés utal arra, hogy munkájuk örömet csempész a hétköznapokba.

A Harmonia Cordis nem ma kezdte tevékenységét. Már jó néhány sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, ilyen volt a Székelyföldön megrendezett Terra Siculorum, a marosvásárhelyi Harmonia Cordis vagy a Kolozsváron tavaly második alkalommal megszervezett Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapok. Az egyesület fiatal művészeknek kínál lehetőséget, hogy megmutathassák tehetségüket, érkezzenek akár határon innen vagy túlról. Új kezdeményezésükkel a fesztiválok hangulatát szeretnék felidézni, és becsempészni azt a zenekedvelők otthonába.

A rádióban elhangzó dalok a fesztiválokon rögzített hanganyagokból készültek, így népszerűsítve a klasszikus gitár darabokat, előadóikkal együtt. Beke István, a Harmonia Cordis vezetője szerint rádiójuk egyedülálló Európában, sőt az interneten keresgélve a tengeren túl is csak két hasonló jellegű rádiócsatornát találtak. A műsorszórás teljesen díj- és reklámmentes. Az egyesület célja, hogy minél több emberhez eljusson a muzsikájuk, hiszen a klasszikus gitár mindenki szívéhez közel férkőzhet.

„Olyan zene ez, amit akárki tud hallgatni, akármilyen helyzetben. Könynyen emészthető, mégis kulturális” – részletezte Beke István. Mint mondta, nem kell különösebb hangulat vagy alkalom ahhoz, hogy minőségi zenét hallgassunk. A fesztiválokon olyan ismert előadóművészek is felléptek már, mint Marco Tamayo. A kubai származású művész hároméves korában fogott először gitárt a kezébe, mára a gitárszakmában jelentősnek számító öszszes díjat magáénak tudhatja.

Tamayo nemcsak játszik, tanít is: Ausztriában két egyetemen is a klasszikus gitár professzora. Hasonlóan hírneves művész Gabriel Bianco vagy Bogdan Mihăilescu, akikkel legutóbb a Kolozsváron megszervezett Novum Generatio Gitárnapokon találkozhattak a klasszikus gitár iránt érdeklődők. A szakma híres magyar képviselői is felléptek a fesztiválokon: így Csáki András, Pusztai Antal, de maga a főszervező, Beke István is. Az online-rádió közreműködésével régi korok zenéjét hallgathatjuk új generációk előadásában. A Harmonia Cordis munkatársai szerint így a fesztiválok hangulata egész évben megmarad, a koncertek tovább élnek.

A rádió az egyesület honlapjáról érhető el a legkönnyebben, a www.harmoniacordis.org/radio címen. Az egyesület hagyományos rendezvényei idén sem maradnak el. Ismét megszervezik a székelyföldi VI. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivált április 8–14. között. De nem marad el a Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál sem, amelyet Marosvásárhelyen tartanak augusztus 12–18. között. A III. Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat december első hetében, 5-től 8-ig tartják Kolozsváron. A gitárfesztiválokat idéntől élőben is közvetíteni szeretné az egyesület a rádiónak köszönhetően.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés