Interaktív tárlat Doberdó hőseiről

A huszadik századi magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja, Kratochvil Ká­roly altábornagy emléke előtt tiszteleg szerdától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum.

Veres Réka

2017. január 03., 23:292017. január 03., 23:29

A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című, január 17-éig látogatható tárlat nemcsak a példamutató hadvezérről szól, hanem a fennsíkon harcoló hazafiakról is. A mindenkori székely katonát jelképező eredeti Vasszékely szobor egyetlen megmaradt darabja is látható a tárlaton.

„A Székely Hadosztály vezetőjeként egy rendkívül kritikus időszakban, az első világháborúban kellett helytállnia Kratochvil Károlynak (1869–1946). Ma is méltó példaként említhető, a cselekvőképes hazafi mintaképe volt” – indokolta Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökhelyettese, hogy miért indították el tavaly, halálának hetvenedik évfordulója alkalmából a Kratochvil-emlékévet. Elmondta, a kezdeményezéssel egyben a „tetszhalott állapotból” kívánták felébreszteni az altábornagy emlékét, hiszen az elmúlt évtizedek során feledésbe merült.

A vándorkiállítás teljes összképet mutat be a Székely Hadosztály híres parancsnokáról, s az ő révén pedig az első világháborús időszakról – magyarázta Kovács Vilmos ezredes, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének igazgatója. Szerinte ez Kratochvil személyiségének és szerteágazó kapcsolatainak köszönhető, ugyanis az élete során érintett települések révén sok partnere lett a tavaly júniusban Budapestről elindított vándorkiállításnak, amelynek hetedik és utolsó előtti állomása Székelyudvarhely. Minden helyszínen, így Székelyudvarhelyen is más-más formában tekinthetik meg az érdeklődők a híres altábornagy szemszögéből bemutatott időszakot.

Závodi Szilvia, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója elmondta, hogy pop-up falak segítségével interaktív módon lehet megismerkedni a főbb történésekkel, végig lehet követni a csehországi Brünnben született Kratochvil életét. Ám a kiállítás nemcsak róla szól, néhány harcostársa életútját is bemutatja röviden. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a tárlat helyi történetekkel is kiegészül, hiszen a múzeumépület korábbi lakói, a Haberstumpf fiúk is harcoltak az első világháborúban, ketten közülük életüket vesztették, egyikük viszont sikeres volt a katonai pályán – erről szól a tárlat egyik része.

Emellett az eredeti Vasszékely szobor egyetlen megmaradt darabját és más első világháborús tárgyakat is megtekinthet a közönség. A tárlaton egy Kratochvil által elhelyezett emlékgúla rekonstrukciója is megtekinthető lesz. Kovács Vilmos ezredes kifejtette, az emlékgúla elhelyezését még 1916-ban határozta el Kratochvil, hiszen a harcok lejárta után emléket akart állítani a katonák hősiességének és az elesett bajtársaknak.

A Haáz Rezső Múzeum, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet együttműködésében létrejött tárlat ünnepélyes megnyitóját szerda délután hattól tartják a Haberstumpf-villában. Jelen lesz Vargha Tamás, a magyar Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Szász Jenő, az NSKI elnöke is. A kiállítás január 17-éig tekinthető meg, ezt követően Sepsiszentgyörgyre költözik át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra