Ingyenes felkészítők a kolozsvári színi egyetemen

Ingyenes felkészítők a kolozsvári színi egyetemen

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is ingyenes tavaszi felkészítőket tartanak a BBTE Színház és Televízió Kar magyar színházi intézetének oktatói.

Krónika

2018. február 28., 11:402018. február 28., 11:40

2018. február 28., 15:492018. február 28., 15:49

Március 3-tól május 12-ig várják a színi iránt érdeklődőket szombatonként 10–13 óra között, míg a teatrológia/dramaturgia/színházi újságírás iránt érdeklődők ugyanebben a periódusban havonta egyszer (minden hónap első szombatján) találkozhatnak 13–15 óra között a tanárokkal – közölték a szervezők.

A felkészítőket elsősorban azoknak ajánlják, akik idén felvételizni szeretnének valamelyik szakukra, de szívesen látnak bárkit, aki érdeklődik az itt folyó oktatás iránt.

A színifelkészítőkön mozgás, vokális képzés, improvizáció, drámai gyakorlat szerepel, alkalom nyílik a repertoár különböző elemeinek (vers, próza, monológ) kipróbálására, míg a színháztudomány (teatrológia) szak felkészítőin a résztvevők többek között a dramaturgi, színházi újságírói, színházelméleti, kulturális menedzseri aspektusokat fogják érinteni.

Színművészet szakon március 3., 10., 17., 24., április 14., 21., 28., valamint május 5., 12-én minden alkalommal 10–13 között, a Maican teremben, színháztudomány szakon március 3., április 14., május 5-én 13–15 óra között a tanácsteremben tartanak felkészítőt. Mindkét terem a Színház és Televízió Kar székhelyén található (Farkas/Kogălniceanu utca 4. szám).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja