Hirdetés

Infinite Dance: tánc- és összművészeti fesztivált tartanak október 20–25. között Nagyváradon

•  Fotó: Bálint Eszter

Fotó: Bálint Eszter

Október 20–25. között negyedik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált.

Krónika

2020. október 06., 12:082020. október 06., 12:08

A hatnapos eseménysorozaton tizennyolc produkciót láthat a közönség, Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyeinek előadásában – közölték kedden a szervezők. A fesztivált a járványügyi szabályozásoknak megfelelően bonyolítja le a nagyváradi teátrum – hangsúlyozza a Krónikához eljuttatott közlemény.

Az immár negyedik alkalommal ttető alá hozott fesztivál programjában szereplő előadásokat nyílt pályázati felhívás útján, csaknem hatvan pályázati anyag közül választotta ki a szervezők által felkért háromfős, nemzetközi kuratórium; amelynek tagjai Jakobovits Márta keramikusművész, Lőrincz Katalin táncművész-pedagógus, valamint Vava Ștefănescu, koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont menedzsere voltak.

Hirdetés

A pályázók mellett az eseményre meghívást kaptak az Imre Zoltán Program alkotói is, Nagyvárad az egyetlen határon túli helyszíne a fiatal táncművészeknek szóló ösztöndíjprogramnak.

A negyedik Infinite Dance Festival programjának fókuszában ezúttal a kortárs táncművészet áll. Ennek szellemében

a fesztiválra meghívták az európai hírű Frenák Pál Társulat, Duda Éva Társulat és Pataky Klári Társulat, valamint a Contemporary Creative Dreamers, illetve az IndieBox romániai táncos szcénát képviselő független együttesek. A szervezők törekvése, hogy a fesztivál a táncműfajok sokszínűségét is megmutassa, ezért a válogatásba az egri GG Tánc Bolero című ökobalettje, a Duna Táncműhely népi ihletésű A tizedik vőlegény című előadása, illetve a Pirók Zsófia vezette nemzetközi csapat flamenco-estje is.

•  Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad Galéria

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad


Az előző évek hagyományának megfelelően, a fesztivál utolsó előtti napját a táncművészeti utánpótlás bemutatásának szentelik a szervezők.

Az Akadémiák Napja programjában a Magyar Táncművészeti Egyetem, az I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus szakjának magyar és román hallgatói mutatkoznak be.

Az előadások mellett október 20–25. között mozgásszínházi workshopot is tartanak, amelynek résztvevői a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai mellett a romániai főiskolás hallgatók lesznek.

A programért keresse a Szigligeti Színház honlapját, Facebook-oldalát, jegyek hamarosan kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés