2008. augusztus 28., 00:002008. augusztus 28., 00:00
Az ötlet a kocsmárosné fejében született meg, és a színház munkatársai szívesen tettek eleget a meghívásnak. Az évadot Szilágyi Nóra közönségszervező és Budaházi Attila irodalmi titkár nyitotta meg. Az általuk vázolt műsortervből leszűrhető első következtetés, hogy a csíki színtársulat számára mesésen indul az idény: a János vitéz daljáték két, felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló változatban is színpadra kerül. A kettős produkció a tervek szerint a Csíki Kamarazenekar közreműködésével készülne el. További három nagyszínpadi, bérletes előadás is műsorra kerül, először Maurice Maeterlinck A kék madár című színjátéka, majd szilveszterkor a Fekete Péter zenés vígjáték, az évad utolsó műsorra tűzött alkotása pedig a Hamlet lesz. Ezenkívül kamaraszínházi meglepetésekkel is készül a társulat, a tavaly bemutatott Lila ákác rövidített változata, valamint Parti Nagy Lajos Ibusár, megállóhely című monodrámája lesz látható, utóbbi Benedek Ágnes előadásában.
Amint a rendhagyó közegben tartott évadnyitón elhangzott, az est a közönséggel való közvetlenebb hangulat megteremtését kívánta szolgálni – amire a kocsmakertben kialakult spontán buli valóban alkalmasnak bizonyult. A mikrofonoknál egymást váltogatták a dalosabb kedvű színészek, a nagyszámú közönség láthatóan nagyszerűen szórakozott. Ám a publikum soraiból a közönségszervező ismételt buzdítására sem óhajtott senki dalra fakadni – legalábbis nem a mikrofonok előtt. A hangos, éjszakába nyúló mulatság olyannyira sikerültnek bizonyult, hogy még a járőröző rendőröket is odacsalogatta, akik a művészetpártoló hangulat mérséklése érdekében kilátásba helyeztek egy csendháborításért kirótt bírságot. Igaz, az egyenruhások megjelenése nem okozott különösebb aggodalmat, az erre az alkalomra frakkba öltözött pincéreknél ők sem keltettek nagyobb feltűnést.
Túros Eszter
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.