Lázár Prezsmer Endre kezdeményező és szervező szerint a helyi zenészek mellett székelyudvarhelyi, brassói, marosvásárhelyi, segesvári, suceavai és bukaresti muzsikusok lépnek színpadra a táborban, közülük a legfiatalabb tehetség alig 14 éves. Az augusztus 23–30-a között zajló rendezvényen délelőtt neves tanárok mesterkurzusai zajlanak, délutánonként Márkus Tibor, Lakatos Ágnes, Eichinger Tibor, Grencsó István, Nicolas Simion, Mircea Tiberian, Csuhaj Barna Tibor, Jeszenszky György és Maurice De Martin dzsesszelméletet és dzsessztörténetet oktat. A Park vendéglő Di Stefano bárjában pedig minden este nyílt koncerteket tartanak. A tábor csemegéje a „játszótéri dzsessz”, amelyre Márkus Tibor és zenekara előadásában kedden és csütörtökön délután kerül sor a szentgyörgyi Erzsébet-parki játszótéren.
B. K. B.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.