
Hetedik alkalommal szervezi meg a Comedy Cluj Nemzetközi Filmfesztivált október 16–25. között a Városi Kultúráért Európai Alapítvány a Transilvania Bank és a Nemzeti Filmtanács támogatásával.
2015. október 13., 16:522015. október 13., 16:52
A versenyszekcióban összesen nyolc film szerepel, köztük a magyarországi Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása, amely malajziai, franciaországi, lengyelországi, spanyolországi, ausztráliai, bulgáriai és nagy-britanniai alkotással verseng a trófeáért.
Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja – aki idén Cannes-t is megjárta Nemes Jeles László Saul fia című filmjének szereplőjeként – egyrészt a rövidfilmes zsűri egyik tagja lesz, másrészt műhelyfoglalkozást is tart: a filmbéli és a színházi többnyelvűség áthidalásáról fog beszélni az érdeklődőkbek, amelyre a komédia, a vígjáték kiváló teret ad.
Bogdan Beşliu, a fesztivál művészeti igazgatója a keddi beharangozó sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a vígjátékokat felvonultató fesztivál elsősorban a független filmeseket támogatja, akik saját elképzeléseik szerint készítik filmjeiket, elvetve a filmes nagyvállalatok bevált receptjeit.
A szervezők idén közel 200 filmet válogattak a fesztiválra, az Egyesült Államoktól Malajziáig és Dél-Afrikáig a világ minden pontjáról. Beşliu elmondta: a versenyszekció filmjein kívül összeállítottak egy rövidfilmes és egy diákfilmes válogatást is, de a legfrissebb román vígjátékokból is szemelgettek, a Fókusz szekcióban pedig idén Izland és Írország filmjeit vetítik. A művészeti vezető külön kiemelte, hogy idén először animációs filmekből is összeállítottak egy csokorra valót, ezeket a más fesztiválokon már megfordult alkotásokat azonban korántsem csak a gyerekeknek ajánlják.
Horaţiu Dan, a fesztivál igazgatója kitért arra, hogy a komédia minden „árnyalata” képviselve lesz a programban, a fantasy elemeket tartalmazó filmektől a vérbeli feketekomédiáig terjed a skála. Az idei fesztivál nyitógálájára pénteken 19 órától kerül sor a Florin Piersic-moziban, a fesztivál nyitófilmje az amerikai Tony McNamara által rendezett Ashby. A Comedy Cluj idei előadásai a már megszokott helyszínek mellett – mint a Florin Piersic-mozi, a Győzelem (Victoria) mozi, valamint a TIFF Ház – a Iulius Mallban, illetve a Polus Centerben található Cinema City vetítőtermeiben is láthatók lesznek.
Molnár Levente műhelygyakorlatán kívül többek között filmgyártás, filmes események, kommunikáció és PR témakörökben is szerveznek hasonló gyorstalpalókat a kiegészítő programok sorában.
A filmeken kívül a szervezők idén nagy hangsúlyt fektetnek a színházi előadásokra: a színházrajongók idén négy vígjátékot láthatnak a Román Nemzeti Színház nagytermében. A fesztivál zárógálája október 24-én 19 órától kezdődik a Florin Piersic-moziban. A zárógála kiemelt eseménye a Kiválósági Díj átadása, amelyet idén az ír Peter O’Toole nevében lánya, Kate O’Toole vesz át, aki egyben az idei fesztivál zsűrijének tagja is. Az elismerést első ízben adják át külföldi színésznek.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!