Hirdetés

Igazolt és cáfolt mítoszok

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Interjú Koltay Gáborral, az Adjátok vissza a hegyeimet! című film rendezőjével. A hétvégén mutatták be a budapesti Uránia Moziban a Wass Albert születésének századik évfordulójára készült Adjátok vissza a hegyeimet! című filmet. Koltay Gábor alkotása – melynek jelentős részét Erdélyben forgatta – játékfilmes elemeket is tartalmazó dokumentumfilm. Irodalomtörténészek, visszaemlékezők révén közöl ismereteket Wass Albertről, követi az író életútjának főbb epizódjait, képi világát pedig a tájfelvételek határozzák meg. A forgatókönyvíró-rendező a bemutató után nyilatkozott a Krónikának.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. november 27., 00:002007. november 27., 00:00

Hogy fogadta a közönség a filmet?

Szerintem jól sikerült a premier, legalábbis ezt tanúsítja az Urániában helyet foglaló hatszáz nézõ reakciója. A hosszan tartó taps, az ovációk, az ünneplés mind hozzátartoznak egy sikeres bemutatóhoz.

Az eredeti elképzelés szerint játékfilm készült volna Wass Albert életérõl, végül a dokumentum- és a mûvészfilm keveréke került mozivászonra. Elvett ez a hibridmûfaj az alkotás értékébõl?

Mivel az ilyen összetett mûfajnak nem nagyon van elõzménye, összehasonlítási alapom sincs. Nem tudom megmondani, hogy így vagy úgy lett volna jobb. Ez olyan, mintha az olimpiai bajnok gátfutót a szintén ötkarikás aranyérmes maratonistával akarnánk összehasonlítani. Melyik ért el jobb teljesítményt, ha mindkettõjük a dobogó legmagasabb fokán végzett? Az elõzmények köztudottak: hiába ragaszkodtam a játékfilmhez, tudomásul kellett vennem, hogy Magyarországon ma nincs politikai akarat arra, hogy megfilmesítsük Wass Albert életét. Egy nagyjátékfilm leforgatása 300 millió forintnál kezdõdik. Az elkészült változat jóval kevesebbe került, de még így is össze kellett koldulnunk hozzá a hiányzó 10 millió forintot. Ezekkel együtt úgy érzem, hogy az elkészült filmben a legjobbat sikerült hoznunk.

A világhálón tett közzé egy felhívást, hogy adakozásokból gyûjtse össze a film befejezéséhez szükséges összeget. Ennek mekkora visszhangja volt?

Akkora, hogy a hiányzó tízmillióból nyolc összejött. Több mint hatszáz magánszemély, vállalkozó vagy civil szervezet adakozott. Többnyire a kisemberek értették meg a film jelentõségét. Az 500 forinttól az 500 ezerig sok és sokféle összeg gyûlt be. Csodálatos összefogás, mondhatni mozgalom alakult ki a film körül, amit köszönök minden támogatónknak.

Elképzelhetõnek tartja, hogy megvalósítsa a Wass-játékfilm eredeti ötletét?

El, hisz a világ változik. És nemcsak a Wass Albertrõl szóló játékfilmet szeretném megcsinálni, hanem egy Horthy Miklós életét bemutató produkciót is, amelynek a forgatókönyve már készen áll. De tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi konjunktúrában mindez nem idõszerû. Én a realitások embere vagyok, jól tudom, hogy csak addig lehet nyújtózkodni, amíg a takaró ér.

Mikor láthatjuk a filmet Erdélyben?

Nagyon szeretném, ha mielõbb sor kerülne egy erdélyi vetítésre. Magyarországon egyelõre az Uránia tûzte mûsorára a filmet, a következõ napokban, hetekben tizenkét városban tartunk díszbemutatót.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében

Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
Hirdetés
Hirdetés