
Az Én és a kisöcsém című előadás próbafotója, a produkciót Kányádi Szilárd rendezte
Fotó: Csíki Játékszín
Ettől a hónaptól már nem igazgatója a Csíki Játékszínnek Kányádi Szilárd, aki három éven keresztül vezette a társulatot – mondta el a Krónika megkeresésére a színész, rendező.
2020. december 07., 21:512020. december 07., 21:51
Kányádi Szilárd, aki a korábbi igazgató, Parászka Miklós nyugdíjba vonulásakor vette át az intézmény vezetését, Bartalis Gabriella színművésznőnek adta át a stafétát. Kányádi rendezte egyébként Az én és a kisöcsém című előadást, amelyet pénteken mutatnak be – nem online térben, hanem a színházteremben, egyharmad-házzal.
Kányádi Szilárd kérdésünkre azt mondta, pár napja nevezték ki a színház élére Bartalis Gabriellát, aki megbízott igazgatóként kezdi a munkát, amíg ki nem írja a tisztségre a következő pályázatot a város új vezetése.
„November 30-án lejárt a megbízatásom, egy hónappal korábban mondtam le az igazgatói tisztségről. December elsejétől életbe lépett a megbízott igazgatói kinevezés” – mondta Kányádi Szilárd. Kérdésünkre, hogy miként összegezné igazgatósága három évét, a leköszönő igazgató azt mondta: munkával, kihívásokkal, küszködéssel teli időszak volt.
Amikor meghoztam a döntést, hogy nem folytatom tovább, ennek a három évnek a mérlegét meghozva jutottam el oda: szinte biztos, hogy nem rám van szükség az intézmény élén” – mondta Kányádi. Arra is kitért, az igazgatói munka teljes embert követel, a városvezetés által fenntartott Csíki Játékszín azon színházak közé tartozik, ahol az igazgató egy személyben menedzser, tehát a pénzügyeket is intézi, ugyanakkor művészeti vezető is.
Kányádi Szilárd leköszönt igazgató
Fotó: Veres Nándor
„Ez a kétfajta munka a társulat egy bizonyos létszáma fölött már sok. Úgy látom, hogy szükség lenne létrehozni külön egy művészeti igazgatói posztot” – mondta a leköszönő igazgató.
Eisemann Mihály és Szilágyi László 1934-ben bemutatott operettjének bemutatása kapcsán a rendező elmondta, a hagyomány szerint a Csíki Játékszínnél az év végi és farsangi időszakban az úgynevezett szilveszteri előadások futnak.
„Parászka Miklós, az elődöm a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzős színis osztályával rendezte meg ezt a darabot, és meghívta ide az előadást. Annak a munkafolyamatnak a rendezőasszisztense voltam. Amikor idén az évadot terveztem, kaptam az alkalmon, hogy a Csíki Játékszínnél is színpadra állítom” – mondta Kányádi Szilárd.
Decembertől Bartalis Gabriella vezeti a csíkszeredai társulatot
Fotó: Veres Nándor
„A műfaj zenés vígjáték, ahogy az alcíme is mutatja: vidám, zenés társasutazás. Ebben az időszakban lényeges, hogy az embereknek valódi kikapcsolódást nyújtsunk. Örülünk annak, hogy ha csak harmadnyi házzal is, de élő színházi előadást lehet tartani – amíg még lehet. Ez a Játékszín esetében száz fős közönséget jelent” – mondta a rendező.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!