Hirdetés

Időutazás muzsikával

Kinőtte Csíkszeredát a huszonhatodik Régizene-fesztivál Az időjárás ugyan vasárnap délben nem sok jót ígért, de rövid nyári zápor után kisütött a nap, és Karda Emese, a Régizene-fesztivál igazgatója délután kettőkor hivatalosan is megnyithatta az egyhetes rendezvényt a csíkszeredai Mikó-vár udvarán.

Gazda Árpád

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

A vasárnaptól vasárnapig tartó, nemzetközivé terebélyesedett előadásokat, koncerteket magában foglaló eseménysorozatot huszonhatodik alkalommal tartják meg Csíkszeredában, és első alkalommal kapcsolódnak be a rendezvénybe más Hargita megyei települések is: többek között Tusnádfürdőn, Gyergyószentmiklóson, valamint Székelyudvarhelyen is zenélnek az elkövetkező napokban. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke megnyitóbeszédében elmondta: „A régizene élvezete egyfajta lehetőséget ad az időutazásra. A reneszánsz muzsika olyan üzenetet hordoz, amely nemcsak a múlté, hanem reményeink szerint a jövőé is: hogy az ember, az egyén, a lehető legteljesebb életet éljen a közösségen belül.” Markó szerint a nemzetállamokra felaprózott Európában senki nem érezhette igazán jól magát, és elérkezettnek látszik az idő egy új reneszánsz megteremtéséhez, ahol gátak és korlátok nélkül együtt lehetünk, akárcsak a középkori zene hallgatásában, művelésében. Ráduly Róbert polgármester beszédében szembeállította a kultúra és a hit évszázados terjedését napjaink fogyasztói, pénzcentrikus globalizációjával: úgy vélte, előbbi időállóbb értékeken nyugszik, miközben a mostani, az anyagi javakra támaszkodó globalizáció eleve hamis. Véleménye szerint éppen ezért van szükség ezekre az időszakos eseményekre, ahol a valós értékek kerülhetnek előtérbe, és hozzásegíthetnek egy-egy közösséget az összekovácsolódáshoz, megmaradásához. „Ez a hét tehát az értékek megőrzéséről, ápolásáról szól Csíkszeredában, és a megye más helyszínein” – tette hozzá a polgármester. A szabadtéri megnyitóünnepség a Budapesti Utcaszínház fellépésével ért véget a Mikó-vár udvarán, este pedig a zenerajongók a csíksomlyói Kegytemplomban hallgathatták meg a kolozsvári Erich Türk koncertjét Az orgona az időgép címmel. Jakab Lőrinc
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés