
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Két év szünet után ismét megrendezik Bonyhádon a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyen augusztus 5-től 7-ig az anyaországból és a határokon túlról érkező székely hagyományőrző együttesek mellett lengyel és román csoportok lépnek fel.
2022. július 23., 17:592022. július 23., 17:59
A folklóresemény 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A mostani, 33. találkozóra 34 együttes érkezik – mondta Illés Tibor, a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek. Hozzátette: Ukrajnából ezúttal nem jönnek vendégek.
– tette hozzá.
Mellettük 23 magyarországi együttes, valamint a romániai Sadovából a Flori de Bucovina, Câmpulung Moldovenesc-ből a Piatra Șoimului nevű csoport, a lengyel Boleslawiecből a Jutrzenka táncegyüttes, Zbylutówból a Dunawiec énekkar vesz részt a találkozón.
Augusztus 6-án utcai felvonulást, majd a Kaszinókertben folklórműsort és táncos mulatságot rendeznek a fesztiválra érkező csoportok részvételével. A program harmadik napján Bonyhád környéki településeken lépnek fel a hagyományőrző együttesek.
Az eseményt, amelyen a soknemzetiségű Bukovinából a 20. században elszármazott népcsoportok hagyományőrzői találkoznak, 1990 óta rendezik meg minden alkalommal több helyszínen. Idén Bonyhád mellett egy lengyel és egy román település ad majd otthont folklórprogramoknak.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!